Magyar mozgástér

2014. november 12., szerda

Amerikában már bekészítették a további intézkedéseket Magyarország ellen, a nemcsak a karakter-, de a valódi gyilkosságot is ismerő Oroszországtól nem lehet visszatáncolni, az európai szankcióktól Németország sem védi meg Magyarországot. A fél világ ellen harcoló Orbán-kormánynak körkörös védelemre kell berendezkednie – állítja esszénk közgazdász szerzője, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója.
 

Az Orbán-rendszer összecsap az ország modernizációs kisebbségével a netadó ügyében. Háborút folytat saját oligarchái ellen. Tisztogat a kormányában. És minimálisra szűkíti a mozgásterét, négy nagyhatalmat kihíva maga ellen: az Egyesült Államokat, Németországot, Oroszországot és az Európai Uniót. Azt hiszi, mindent megúszhat. De az összegyűlt konfliktusokért egyszer bűnhődni kell. Ha nem ma, holnap.

Pozitív figyelemből érdektelenség, érdektelenségből gyanakvás – USA

Az Amerikai Egyesült Államok pozitívan figyelt ránk a rendszerváltás idején, mert vezető reformország voltunk. Figyelmét erősítette, hogy segítettünk a délszláv háborúban. Támogatta NATO- és EU-felvételünket. Felkészítette Orbán Viktort a 98-as győzelmére. Az első komoly zavarok ez után keletkeztek: a Lockheed-ügy, majd a Gripen-gépek korrupt megvétele és a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásra adott kormányzati hallgatás. Azt követően se republikánus, se demokrata elnök soha nem volt hajlandó találkozni Orbán Viktorral kétoldalú hivatalos tárgyaláson.

Az ezredforduló után az USA elvesztette érdeklődését Magyarország iránt. Nem voltunk többé vezető reformország és egyértelművé vált geostratégiai jelentéktelenségünk Lengyelországhoz és Romániához képest. A Bush-kormányzat helytelenítette a Gyurcsány-kormány szerinte túlzott közeledését Oroszországhoz, de határozottan támogatta az ország kimentését 2008-ban az IMF-szerződés révén. Az Obama–Clinton külpolitikai irányvonal értetlenül szemlélte 2010 után az Orbán-kormány magatartását az IMF-fel kapcsolatban, és helytelenítette a különadók rendszerét. De Hillary Clinton 2011-es budapesti látogatása bizonyította, hogy Amerikának nem volt előítélete a kormánnyal szemben. A külügyminiszter szóvá tette a média- és a vallásszabadság ügyét, hangsúlyozta a jogbiztonság szükségességét, de figyelmeztetése süket fülekre talált, akár a később írt határozott „szóbeli figyelmeztetése”. Ekkor ébredt bennük a gyanú.

Az Obama 2012. közepi európai látogatását előkészítő jelentés foglalta össze, hogy az EU-ban és a NATO-ban mely kormányzatok jelentenek biztonsági kockázatot, és első ízben ott került egymás mellé Berlusconi, Erdogan és Orbán neve. 2012 őszén Orbán látszólag visszatért az IMF-hez, és azzal vádolta Amerikát, hogy puccsot készített elő ellene. Majd sikeres diplomáciai offenzívát indított a merkeli Németország megnyerésére. Az Egyesült Államok a második Obama-ciklusban fütyült ránk. Figyelni a régióra az ukrán–orosz konfliktus idején kezdett. 2014 nyarának közepére az amerikai közvéleményben és az adminisztrációban győzedelmeskedett a beavatkozási álláspont az oroszok aktív visszaszorítására.

A harmadik Orbán-ciklus kezdettől zavarokkal indult. Az ígéretekkel ellentétben elmaradt a belső konszolidáció, és nem került sor a jogbiztonság megteremtésére. 2013–2014-re hatalmas orosz–magyar csomag állt össze a Déli Áramlat gázvezeték építésétől az átláthatatlan paksi atomerőműig, az amerikai és európai oroszellenes szankciók bírálatától az ukrán gázszállítás leállításáig, a horvát Ina Gazpromnak eladásától oroszbarát politikusok kormányzati kinevezéséig. A kormány átszervezésekor eltávolították a Nyugat-barát szereplőket és embereiket. A magyar miniszterelnök az ukrán–orosz háború idején „tusványosi” beszédet mondott az illiberális modell, Oroszország követéséről. Elkezdték üldözni a külföldi támogatású civil szervezeteket.

Az amerikai külpolitika ekkor a magyar kapcsolatot leminősítette. Megállapította, hogy Magyarországnak illiberális, Nyugat- és Amerika-ellenes, oroszbarát, korrupt, személyi tekintélyelvű rendszere van a szövetséges rendszeren belül. Mivel az orosz politikáról feltételezi, hogy megosztottságot kíván előidézni az EU-ban és a NATO-ban, és ennek egyik szereplője az orosz kottából játszó Orbán Viktor lehet, ezért a gyanakvást megfogalmazta. Amerikának két érdeke van a térségben: maximálisan csökkenteni az orosz biztonsági kockázatot és energiafüggést. Magyarország mindkét érdeket egyszerre sértette meg: átlépte a vörös vonalat. Így döntöttek nyílt figyelmeztetésről Obama elnök beszédében és zárt szankcióról magyar közszereplők amerikai kitiltása ügyében. A nyílt figyelmeztetés Magyarországot olyan tekintélyelvű rendszerek közé sorolta, amelyeket Amerika szankciókkal sújt, a titkos szankció pedig e rendszer korrupciós természetéről szól. Az amerikai eljárás szokványos: nem több egy rendszer politikai leminősítésénél. Ugyanilyen figyelmeztetésben szokták részesíteni a világ számos országát Kelet-Európától Latin-Amerikáig. Nem következmények nélkül.

A magyar kormány felelőtlen válaszreakciói – nyilvánosságra hozatal, letagadás, Amerika-ellenes kirohanások –, illetve az autoriter módon hozott orbáni döntések a netadó bevezetéséről, majd visszavonásáról, nemcsak megerősítették az amerikaiakat lépéseik helyességében, de feltehetően bekészítették a további intézkedéseket is. A NAV vezetői elleni amerikai szankció időzített bomba: a magyar civil körök és a nemzetközi megfigyelők, vállalatok ítélete szerint azt a magyar hatóságot fonta be a korrupció, amely éppen ezek ellen a cselekmények ellen lenne köteles föllépni. Ha az adóhatóság vezetői érintettek, akkor az utóbbi négy év valamennyi adóvizsgálata, ellenőrzése vagy annak indokolatlan elmaradása megkérdőjeleződik. A feltételezés az, hogy az adóhatóság nem a közérdek, hanem egyéni vagy politikai érdekek alapján működik: pénzért vagy hatalmi utasításra néz el milliárdos adócsalásokat a pozitív listán lévőknek, és megfordítva: hatóságilag fenyegeti a negatív listára kerülteket. Mindez fölveti a rendszer egészéért felelős miniszterek és államtitkárok, illetve végső soron a miniszterelnök felelősségét. Ha a kormány leváltja a gyanúba került tisztviselőket, akkor igazolja a rendszer egészének érintettségét, ha nem, akkor lehetetlenné válik a nemzetközi életben. Ha nem nyúl miniszteri magasságú sok száz milliárdos ügyekbe, nem hisznek neki, ha belenyúl, akkor belebukhat.

Magyarország kínai, cseh, horvát, román vagy orosz, török választ adhat. A kínaiak az 1989-es Tienanmen téri vérengzés miatt hozott amerikai szankciókra belső reformokkal válaszoltak, és ezzel megnyerték a befektetők bizalmát. A későbbi korrupciós figyelmeztetéseket igen komolyan vették, és a legfelső szintig elmentek az eljárásokban. A cseh ügyészség föllépett a korrupciós ügyekbe tavaly belebukott Necas-kormánnyal szemben. Horvátországban egymást érik a korrupciós leleplezések és ítéletek. Romániában a hangsúlyos figyelmeztetésre eljárás folyik kilenc volt miniszter érintettségével a Microsoft-aktaként emlegetett szoftverpanama ügyében. Oroszország viszont ellenszankciókkal és még nagyobb korrupcióval reagált a szankciókra: „nem értjük”, „mit képzel”, „ő a korrupt”, „nevezze meg az ügyet” stb. Majd behozta az idegen ügynökökről szóló törvényt, és mindenkit amerikai, nyugati ügynökként bélyegez meg, aki bírálja a kormányt. Törökországban a rendőrség megpróbálta leleplezni az Erdogan-kormány korrupciós ügyeit az államelnök támogatásával, ám a miniszterelnök, mindenkit amerikai ügynöknek bélyegezve, lecsukatta a vizsgálódó rendőröket.

A magyar adóhatóság vezetői elleni lépés komoly kihívás az ügyészségnek, a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak. Miért engedték az adóhatóság korrumpálódását, miért nem léptek fel az elmúlt években? Társtettesek? Érintettek? (Zárójelben jegyzem meg, hogy az Orbán-kormányban Amerika és a Nyugat utolsó horgonya, „megbízható barátja”, a rendőrséget és a titkosszolgálatokat felügyelő Pintér Sándor belügyminiszter.)

„Orosz válasz” esetén további kitiltások következhetnek az ügyészség, rendőrség, titkosszolgálatok szintjén. Majd az Orbán körüli miniszterek és államtitkárok kitiltása, később bankszámláik letiltása. Ne legyen kétségünk: nem fogják addig abbahagyni, amíg az orosz csomagot nem szedik darabokra. Magyarország NATO-szankcióknak is elébe nézhet, és még nem tudjuk, csak sejtjük, hogy miféle villám csaphat be abból a fekete fellegből, amely az ország fölött lóg: ha Amerika kijelenti, hogy nem vagyunk többé a szövetségese.

Gyanúból belenyugvás, belenyugvásból gyanú – Németország

A merkeli politika fő célja az európai válság kezelésekor: legyen nyugalom és béke Kelet-Európában, a német gazdaság és politika hátsó udvarán. Ha nem vagy problémamegoldó, nem tudsz hozzájárulni a pozitív válságkezeléshez, mint Tusk Lengyelországa, akkor ne okozz problémát. Mind a schröderi, mind a merkeli politikák „kevés érdeklődést” tanúsítanak emberjogi, alkotmányos és korrupciós kérdések iránt, természetes módon egyezkednek az erőpolitika képviselőivel. Az Ostpolitik mindenkor megértő volt az orosz érdekekkel kapcsolatban, így a keleti egyezkedést – ezen belül az energetikai együttműködést – megértően szemléli. Az európai politika fő felelőse három dolgot kért és kér számon Magyarország kormányán: folytasson szigorú költségvetési és adósságpolitikát; teremtsen tartós politikai és jogbiztonságot; támogassa Németország politikáját az Európai Unióban és a CDU álláspontját az Európai Néppártban.

2010 és 2012 között folyamatos súrlódások voltak a magyar és a német politika között. A németek azt hitték, hogy Orbán a kétharmadot a gazdasági és társadalmi stabilizációra használja fel, és meglepte őket az alkotmányos, a gazdasági szerződéses és tulajdonosi rend lebontása. Merkel folyamatosan figyelmeztette Orbánt a német politika szempontjaira, amelyeket az figyelmen kívül hagyott. Elkezdték keresni Orbán tárgyalóképes utódját a Fideszen belül. 2012 nyarára a magyar–német viszony komolyan kiéleződött a különadók, a rohamozó törvényalkotás és az Európa-ellenes megnyilatkozások következtében. A Berlusconi-bukással egy időben a német politika magyar váltást is el tudott volna képzelni.

Ám 2012 novemberétől Orbán „személyes megbánást” tanúsított a kancellárral szemben, és a Navracsics–Martonyi–Prőhle-hármassal diplomáciai rohamot indított Merkel megnyerésére. A magyar kormány ígéretet tett a szigorú költségvetési politika folytatására, és arra, hogy mindenütt Európában a Schäuble-féle megszorító gazdaságpolitika mellett áll ki. Továbbá arra, hogy mindig, minden ügyben a német kormány mellett szavaz az EU-ban, a CDU mellett a Néppártban. Megállítja a jogalkotási gőzhengert, nem nyúl többé az alaptörvényhez, és olyan jogi körülményeket teremt, amelyekben a német bankok és vállalatok biztonságban érezhetik magukat. Bár becsapta őket, 2013 tavaszára sikerült a Merkel–Schäuble-párost meggyőzni, amely jótállt Magyarországért Brüsszelben – ami hozzásegített, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól.

2013 tavaszára három dolog vált világossá Berlinben: se a Fideszen belül nem lesznek pártütők Orbán utódlására, se az ellenzék nem nyerhet 2014-ben, se az orbáni Magyarország pestise nem fertőzi meg az európai államokat. Ezért a német vezetés belenyugodott, hogy Orbán volt, van és lesz, így Magyarországon pragmatikusan vele kell tárgyalni. Az Orbán-kormány fölött a Merkel-kabinet védőernyője feszült. Orbán nem nyúlt a német vállalatokhoz. Ellenkezőleg, a három német autóipari céget tejben-vajban füröszti, kormánya jó pénzt adott az E.On részvényeiért, békében vette meg az MKB-t, és a különadókért vigaszul stratégiai beruházási szerződést kötött a Deutsche Telekommal.

A harmadik Orbán-ciklus a németbarát politikusok kormányzati eltávolításával indult, Orbán Juncker és németek elleni szavazatával folytatódott a Néppártban és az Európa Tanácsban, majd a tusványosi beszéddel. Mindez hidegen hagyta a német kormányt, sőt a német közvélemény-formálókat is. A magyar kormány teljesítette válságkezelési feladatait, nem viszi el a német adófizetők pénzét – saját polgárai nagy többséggel megválasztották. Minden nép olyan kormányt kap, amilyet megérdemel – Németországnak fontosabb dolga van, mint a magyarok bajaival foglalkozni.

Ám amikor a maláj gép lelövése után a német politika a közvélemény hatására megkeményedett az oroszokkal szemben, és komolyan kezdte venni a szankciókat, Orbán fellépése a szankciókkal szemben, illetve a magyar különutasság idegesíteni kezdte Berlint. Az amerikai kitiltások és a netadó egyelőre zárójelbe tett terve együttesen kellemetlenek a német politikának. Kényes helyzet, amikor a magyar kormány úton-útfélen hirdeti, hogy mindent a német kormány, személyesen Merkel jóváhagyásával tesz, és itt nem az amerikaiak, hanem a németek az urak. Orbán nem is titkolja, hogy az oroszokkal szembeni „biztonságpolitikában héja, gazdaságilag galamb” álláspontja német termék. Így Merkelnek egyszerre kell elszámolnia azzal, hogyan engedte maga mellett felnőni a Nyugat-ellenes nagy, agresszív, orosz tekintélyelvű államot és politikust, és azok törpe változatát. Ha a magyar kormány azt hiszi, hogy Németország megvédi Amerikával szemben, téved. Magyarországnak vannak, de a magyar kormánynak nincsenek barátai és pártfogói Európában. Az Orbán-kormány a németeknek nem a probléma megoldása, hanem a probléma maga. Pillanatnyilag azért tartják a helyén, mert nem találták meg a kormányképes utódot. De gőzerővel keresik.

Bent a medve barlangjában – Oroszország

Orbán Viktor világképében Oroszország politikailag és katonailag offenzív és gazdaságilag emelkedő nagyhatalom, amelynek meghatározó szerepe van és lesz a térségben. Újraszámolta a jaltai arányokat, és 60:40 orosz–nyugati mérték jött ki Magyarországra nézve, vagyis döntő orosz befolyás gazdasági és politikai, nyugati biztonsági-katonai értelemben. Ezzel szerinte emelkedő keleti övezetbe – az orosz–kínai szövetségbe – kapcsolódunk be, kihúzódva a „hanyatló” nyugatiból. A világesemények nem ezt igazolták vissza. Az orosz gazdaság hanyatlik. Moszkva politikai és katonai offenzíváját megállították. És nincs orosz–kínai szövetség a kelet-európai régióban, EU-ellenes politikában. Orbán barlangjába szorított medvéhez ment ölelkezni.

A hatalmas Oroszország úgy játszik velünk, ahogy akar. Nem mi mozgatjuk őt, hanem ő minket. Nyers hatalmi és pénzügyi érdekek alapján, hideg pragmatizmussal számolta ki Putyin csapata, hogy mikor mennyire van szüksége ránk. Bár Orbán tisztnek hiszi magát a sakkjátszmában, Putyin gyalogként már a megnyitáskor levette. A ciklus elején az orosz cél a magyar energetika – gáz, atom – megszerzése, és magyar költségvetési hozzájárulás orosz csővezeték, atomerőmű építéséhez. Ezt a célját, vagyis a Déli Áramlatban való részvételt és a paksi bővítést nemcsak elérte, de túl is teljesítette. Ehhez járulékosan kapcsolódik a behatolás a NATO biztonsági terébe, baráti támaszpontok – Szlovákia, Csehország, Magyarország, Szerbia – megerősítése Ukrajna és Lengyelország hátában, és az ellentétek kiváltása a NATO-, EU-országok között. Oroszország számára Magyarország geostratégiailag és gazdaságilag jelentéktelen, politikailag érdektelen. Putyinnak és rendszerének nincs szüksége magyar imádókra: Moszkva szemében Orbán ostoba nyúl. A 2002–2008 közötti „schröderizáló” időszakában az európai nagyhatalmak és nagyvállalatok mind ott tolongtak Moszkvában.

Orbán és az ország tragédiája, hogy a magyar vezető nem tudja, kivel kezdett viszonyt. A putyini Oroszországtól nem lehet visszatáncolni. Ha bevittek a Déli Áramlatba, ha megígérted, hogy átjátszod nekik az Inát, ha belementél Paksba és megfogadtad, hogy szembemész az uniós szankciókkal, akkor nincs kibúvó. Nem játszhatsz kétfelé. Nem szavazhatod meg a szankciókat, ha az oroszoknak az ellenkezőjét ígérted. Mindent tudnak rólad. Mindent behajtanak rajtad. Megrágnak és kiköpnek, ha nem teljesítesz. Nemcsak a karakter-, de a valódi gyilkosságot is ismerik. Orbánnak és keleti széllel hajózó kollégáinak nem annyira az amerikaiaktól, mint inkább az oroszoktól van okuk félni. Mert úgy és annyit, amennyit ígértek, bizonyosan nem tudnak teljesíteni.

Szigorúbb, újat akaró Európa

Az új Európai Parlamentben kvázi-nagykoalíció jött létre a néppárti és a szocialista képviselőcsoportokból, amelyet kívülről támogatnak a liberálisok. A parlament és a kormányok erősebb legitimációt adtak az új Európai Bizottságnak, hogy hajtson végre reformokat, és teremtsen egységes európai politikát. Az új bizottságban, ugyancsak nagykoalícióban, tekintélyes és határozott politikusok működnek. A bizottság felső vezetésében olyan politikusok ülnek, akiknek országai teljesítettek a válság alatt, akiknek hitelességét kormányképességük adja. Ez az új uniós vezetés egyértelműen az egységes fellépésről szól, ezért a külön megoldásokkal szemben határozottan igyekszik eljárni, legyen szó a brit bevándorlási törvényről vagy a magyar netadóról. A következő európai ciklus vezérszava az egység, közellensége a külön út, az egység megtörése.

Az Orbán-kormánynak sikerült vitás ügyekből olyan mennyiséget összegyűjtenie, hogy ha azokat a bizottság egységesen kezeli – és ez a Juncker–Timmermars-páros szándéka –, akkor Magyarország komoly szankciókkal nézhet szembe. A jogállami kérdésektől a különadókig, Pakstól a Déli Áramlatig mind-mind terítékre kerülhet. A bizottságot az amerikai gyanú a NAV-val, illetve a magyar kormány korrupciós érintettségével szemben kényszerhelyzetbe hozta: mit tettek az EU ellenőrző szervezetei, milyen volt az EU-pénzek kezelése? A bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy részletes és számon kérhető szankciós rendszert dolgoz ki az EU szabályainak megszegőivel szemben. Ha az Orbán-kormány nem tesz engedményeket, akkor az EU-ban ugyancsak felmerül a szövetségesi kérdés: szabad-e a megbízhatatlan, az európai értékekkel szemben állást foglaló Magyarországot a rendszerünkben benn tartani?

Az országok az uniós ciklus kezdetén kötik a tartós megállapodásokat. Így egyezett ki a francia–német, Sapin/Macron és Schäuble/Gabriel pénzügyminiszter/gazdasági miniszter négyes az 50:50-es formulában: Franciaország 50 milliárd euróval csökkenti költségvetési kiadásait, cserébe Németország 50 milliárd eurót ruház be. Magyarországnak nincs hasonló megállapodása. A bizottság most készíti a 300 milliárd eurós európai fejlesztési csomagot az infrastruktúra, az oktatás és a K+F fejlesztésére, ami a fenntartható növekedést alapozná meg. Magyarországnak nincs érdekképviselete a fejlesztési csomagban. A tízpontos Juncker-program második pontja az egységes digitális piac létrehozása, hogy több százezer új munkahelyet teremtsenek az álláskereső fiataloknak, és mozgékony, tudásalapú társadalmat fejlesszenek. Magyarország aligha tett le a netadó bevezetéséről. A harmadik pont az európai energiaunióról szól, az energiaforrások diverzifikálásáról és egyes kiszolgáltatott tagországok megszabadításáról az energiafüggőségtől. Magyarország minden terve az orosz energiafüggőség növelését célozza.

Az EU komoly problémája, hogy nincs kivel tárgyalnia Magyarországon. A kormányfő hiteles megváltozása valószínűtlen. Külügyminisztere, nemzetgazdasági minisztere, kancellária-, illetve európai fejlesztési minisztere különböző okokból alkalmatlan, önálló véleményalkotásra képtelen. Nem lehet tárgyalni a Nemzeti Bank elnökével. Ugyanakkor nincs ellenzék. Magyarország tárgyalásképtelen. Nincs mozgástere. Kényszerpályán van. Az Orbán-kormány eddig minden irányban támadott. Most fölkészülhet a körkörös védelemre.

LENGYEL LÁSZLÓ