Lengyel László: Orbán a lúzerekkel van, de ezt nem lehet kimondani

Nem jutott 40 milliárd forint a Velencei tó megmentésére, de a kaszinók ennek az összegnek a többszörösét elviszik. Az ellenzék az elmúlt tíz évben nem volt képes feldolgozni ezt az ügyet úgy, hogy ha az ember meghallja azt a szót, a kaszinó, az jusson eszébe, ezek lopnak – mondta Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója a 35 évre ajándékozott kaszinókoncesszióról. A kaszinó név a magyar polgár fülében egyébként sem vonzó – tette hozzá.

„Azon nem csodálkozom, hogy az ellenzéki szavazók nem kapják fel a fejüket, de a saját szavazótáboruk tagjai – közöttük számos szegény ember van – kimennek a piacra és látják, hogy ott minden drágább. Persze valószínű, hogy erről a hírről senki sem értesíti őket.”

„Reményeim szerint lesz majd olyan jogászcsapat, amelyik kitalálja, hogyan lehet ezt a kaszinókoncessziót és persze a többi koncessziót átgondolni.”

Kuncze Gábor hozzátette, hogy mindenki értse, az évi 10 milliárd, Garancsiéknak adott üzlet napi hárommillió forintot jelent. „Nehogy azt higgye bárki is, hogy ez az osztalék Garancsihoz kerül. Ha ez így marad, akkor a Fidesz busás finanszírozása meg van oldva a következő 35 évre. Ha kormányváltás lesz, akkor hülye az a kormány, amelyik az ilyen ügyeknek nem megy utána és nem teszi tisztába. Duplán érdeke, hogy ezen a területen is rend legyen, ennek e pénznek be kell folynia az államkasszába. A Szerencsejáték Zrt. bevételei az államkasszába valók. Megjegyzem, a Magyar Nemzeti Bank bevétele is az államkasszába való lenne.”

„Itt arról van szó, hogy a Fidesz biztosítja hosszú távra a fennmaradását és a jövőjét, ami rendben van, de ezt inkább szavazatokkal kellene, mint mindnyájunk pénzének ellopásával.”

A kötcsei beszéddel kapcsolatban Kuncze Gábor a KlikkTv Heti Egyenleg című műsorában feltette azt a kérdést, miért nem a nagyközönség előtt beszél Orbán Viktor? „Egy odavetett mondat – mi győzünk, ők vesztenek –, a választás előtt mindenki ezt fogja mondani, ha pedig kormányon van, akkor azt mondja, működik az ország, mert működik az oltás.”

Lengyel László szerint szüksége van Orbánnak arra, hogy a táborát biztassa, sőt, fenyegesse őket. „A  debreceni frakcióülésen is és Kötcsén is ez volt, mert kiszivárgott, nagyon határozott volt abban, hogy itt dolgozni kell, hajtani kell a győzelemért. Többé-kevésbé azzal fenyegette meg az ott lévőket, ha nem győznek, akkor baj van. Nyomás alatt tartja a választókerületeket, pedig pillanatnyilag az ellenzék oldalán nincs nagy leváltó hangulat, de a másik oldalon sincs az az óriási lelkesedés.”

„Lényegében mindkét oldalon a szavazótábor békésen üldögél és egész másra gondol, például arra, hogy megkapja-e a harmadik oltást vagy mit csináljon, ha munkanélküli vagy mi van az inflációval.”

Nagyon keveset tudott Orbán mondani, nem találták ki még azt az atombombát, mint ami a rezsicsökkentés volt, vagy a migránsellenes szlogenek – tette hozzá Lengyel László. „Nem tartom véletlennek, hogy a napokban újították meg a migrációra vonatkozó vészhelyzeti törvény. Lényegében mindent megtehetnek a migrációra hivatkozva, törvényesen. Ez nagyon kényes.

2017 óta mindig meghosszabbítják, pillanatnyilag három vészhelyzet működik egyszerre és mindig meg vagyok lepve, hogy senki nem gondol arra, hogy egy éjszaka alatt bármit meg lehet csinálni. A választásokig mindenre fel vannak jogosítva az állami szervek.”

Azt is üzenetnek tartja, hogy nem fogunk kilépni az unióból. „A britek kilépése megmutatta, hogy az ember pokolian rosszul jár. Nem csak, hogy Európából, máshonnan sem jön pénz. Nem igaz az, hogy a kínaiak, az oroszok adnak. Pillanatok alatt kiderülne, hogy az országnak milyen a gazdasági helyzete és egész mások a hitelfeltételek.”

„Valójában háborút hirdetett, csak nem az unión kívül, hanem belül, nem a falakat támadjuk kívül és nem kívülről döngetjük a kapukat, hanem bent vagyunk, és azért kell küzdenünk, hogy a brüsszeli urakat elkergessük. Ezek igen nagy különbségek. És jöjjenek a Melonik és a Salvinik, Le Penek. Ő szeretné még mindig elhitetni a magyar társadalommal, hogy nem a bukottakkal van, pedig azokkal van. Trump is bukott.”

„A lúzerekkel vagyok, de ezt nem lehet kimondani.”

Forrás: Hírklikk