Cikk

magyar

Lengyel László: "Arra kell szorítkoznunk, amink még van"

Bihari Mihály hetvenéves

Amikor visszajött a halálból, megértette. Olyan világban akarja megnyerni perét, megvetni a lábát, amely kezdettől fogva kitaszította. Abba a kastélyba akar eljutni, ahová nem lehet. Alulról, a becsületből, szorgalomból és kitartásból jőve, ahol két kézzel teremtik a közvetlen valóságot, el akart jutni felülre. Nem pénzért, hatalomért, hanem a tudásért.

Népszabadság, 2013. február 25.

Lengyel László: A szabadlábra helyezett értelem

A 2010 óta folytatott unortodox gazdaságpolitikáról megoszlanak a negatív vélemények: ?őrült beszéd, de van benne rendszer?, vagy ?őrült beszéd, és nincs benne rendszer?.

NOL, 2013. február 24.

Lengyel Lászó: Hullámvasúton

Gyomorfordító hullámvasutazás folyik ellenzékben.

2012. október végétől az ellenzék különböző csoportjai ? pártjai és mozgalmai ? elkezdtek fölfelé kapaszkodni. Október végétől december végéig úgy látszott, hogy az ellenzéki erők együttesen nemcsak megkapaszkodnak a Fidesz fölött, de bekövetkezik a várva várt trendforduló. Ám a lendület megtört, és januártól az ellenzék lejtmenetbe került.

A mérsékeltek csoportjában

Az innováció kátyús útjai

Figyelő 2012./18. szám - május 3.

A hazai innovációs politika nélkülözi a stratégiaformálást, valamint a célok és eszközök összehangolását. Ez a hiány mérsékli az érdekérvényesítési képességünket az uniós programokban.

Barát József: Növekedési kilátástalanság

Legfrissebb kutatásai alapján 2012-re 0,7 százalékos recessziót vár a Pénzügykutató Zrt. - cáfolva a kormány reményeit, amelyek szerint idén 0,5 százalékos lehet a GDP növekedése, és 4,2 százalékos az infláció. A pénzromlás a kutatók szerint valójában 5,5 százalékra várható, miközben folytatódik a háztartások fogyasztásának csökkenése, visszaesik a reálkereset, tovább lanyhul a beruházási kedv. És ez nem a katasztrófa-forgatókönyv: ilyen ?könnyen" csak akkor ússzuk meg, ha Magyarország megkapja az IMF-EU-hitelt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Cikk csatornájára