Lengyel László

Röpülj, barát, röpülj!

Várszegi Asztrik hetvenéves. Álltak Esterházy ­Péterrel a kolostor bejáratánál. A nyugati szél belekapott a reverendába, s mint a szárnyak emelkedtek. – Röpülj, barát, röpülj! – mondta, énekelte Esterházy utánozhatatlan gúnnyal és szeretettel. Nevettek. Majd féltőn megölelte. Így ölel magához hívőt és hitetlent, katolikust és protestánst, zsidót és muszlimot. Egy nemszeretem ország és egy reménytelen világ fér ­ebbe a nevető és szerető ölelésbe. Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát hetvenéves.

Új barbárok

Az orbáni Magyarországon a liberális demokrácia a szabadság kis szigeteire szorult. Egy holt ország egyik városába. Az angyalok földjére. Ellenálló civil közösségbe. Jogot tartó bíróságra. Korrupciót és hatalmi arroganciát leleplező szerkesztőségbe. A közösségi háló posztjaira. Tisztességes iskolába. Emberséges kórházi osztályra. ­Mindenek ­ellenére összetartó baráti körbe. Az egyszemélyes közösségbe.

"S lassan tovaszállok a jajjal"

Az írás a Népszabadság 2015. 10. 02. számában jelent meg.

Amikor 2014 nyarán a maláj légitársaság gépe, rajta ártatlan civilekkel, mindenekelőtt egy holland gyerekcsoporttal, egy rakétatalálattól lehullott az ukrajnai égboltról, az európai vezetők lelki megrázkódtatáson estek keresztül. Majd amikor a Charlie Hebdo szerkesztőségében fanatikusok legyilkoltak több újságírót, az európai közvélemény „Je suis Charlie” (Charlie vagyok) feliratokkal, szolidaritással válaszolt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Lengyel László csatornájára