A magyar egészségipari gyártók szerint a hazai beszállítók aktívabb bevonásával, a valódi verseny erősítésével évi 80-100 milliárd forintot lehetne megtakarítani az állami egészségügyi beszerzéseken – jelezte a Portfolio-nak adott interjújában Kern József, a Diagon alapítója, aki arra mutatott rá, hogy a magyar tulajdonú orvostechnikai cégek hátrányt szenvednek, mert trükkökkel kiszorítják őket a tenderekről. A szakember elmondta azt is, hogy milyen gazdaságfejlesztési hozzáállás lenne kedvező az új kormánytól. Egyúttal kérdeztük a bevezetés előtt álló vagyonadóról, ami szerinte kontraproduktív lenne, mert éppen a fejlesztésre visszaforgatott nyereséget büntetné.
Kezdjük a magyar egészségügyet, és ezen keresztül a beszállítókat, gyártókat is érintő változásokkal: megalakult az új kormány és annak önálló Egészségügyi Minisztériuma. Mit vár az új kormányzati környezettől a Magyar Egészségipari Gyártók Szövetsége, gondolom az interjú időzítése sem véletlen?
Nem szeretnénk igazságtalanok lenni: a minisztériumok most alakulnak, még folyamatban van a különböző szervezeti egységek felállítása és azok működtetése még az elején van. Ezért nem is várunk azonnali válaszokat. Amit várunk viszont, hogy az új kormány, amikor deklarálja a hazai ipar támogatását, akkor az Egészségügyi Minisztérium mint az állami kórházak tulajdonosának képviselője,
el tudja érni, hogy a magyar ipar labdába tudjon rúgni a tendereken.
Semmi különleges kérésünk nincs: egyenlő esélyt kérünk, nem preferenciát.
Ismerős helyzet, megismételt jelzés. Honnan indul a hazai jelenlét?
A hazai piac több tényező miatt tart lefelé. Egyrészt az elmúlt évek egészségügyi átszervezései csökkentették a laborok számát, rengeteg beteg minta eltűnt a rendszerből. Másrészt – és ez a kritikusabb – a konkurencia nem külföldön támad, hanem itthon.
Magyarországon próbálják meg tönkretenni és ellehetetleníteni a hazai gyártók piacát.
És ez a szomorú: a mi hazai piaci arányunk 2018-hoz képest, amikor egyébként megalakult a MEGYSZ, nem hogy nőtt 30 százalékra, ahogy azt a 2017-es kormányhatározat előírta, hanem 14 százalékra csökkent.
Ez egy súlyos állítás, aminek a hátterét érdemes megvilágítani. Hogyan és miért szorulnak ki a magyar gyártók a hazai piacról? Ön szerint hol a probléma valós forrása, ha a tender kiírói azt mondják, hogy verseny van, a piacgazdaság így működik, legyenek a magyar gyártók versenyképesebbek, felkészültebbek?
Távolról indítanék: szerintem a kulcs a magyar ember gondolkodásában rejlik. És ezt nem én mondom először, elég felidézni, és itt van előttünk, hoztam is egy példányt belőle, az 1843-ban megjelent Nemzeti iparunk című könyvet, amelyet Erdélyi János írt. Már akkor így fogalmazott: „a külhonit értékesebbnek tekinti, mint a hazai gyártmányt, még akkor is, ha a hazai olcsóbb, ugyanolyan jó, vagy akár jobb is”.
183 év telt el azóta, és ma is ugyanez a helyzet.
De ez nem a beszerzők személyes hibája. Ez rendszerszintű probléma. Egy főorvosnak vagy egy kórházigazgatónak nem a saját zsebébe kerül a termék. A kórházi gazdálkodás – tisztelet a kivételnek – nem szoros, mert kialakult egy rossz szokás: ha veszteséges a kórház, az állam év végén úgyis konszolidálja. Ezért aztán a feszes gazdálkodás, és így a magyar ipar támogatása mára megszűnt ezen a csatornán keresztül.
Nagyon hasonló aggodalmakat fogalmaz meg, mint amit tavaly a nekünk adott interjúban mondott Farkas József, a szintén MEGYSZ tagvállalat, Sanatmetal ügyvezető igazgatója. Említene konkrét példákat Ön is, hogy az olvasók megértsék a magyar gyártók szempontjából hátrányos gyakorlatokat?
Több trükk létezik, és mindegyiket a saját bőrünkön tapasztaltam.
Egy kórháznál jártunk úgy, hogy azt mondták: „leállt a régi rendszer, még nem írtunk ki új tendert, hívunk valakit, kérünk ajánlatot”. Kit nem hívnak? Minket. Kiírják kéthavonta, az érték alatta marad a tenderkötelezettségi értéknek, aztán hosszabbítják. Labdába sem tudunk így rúgni.
Egy másik állami kórház példája: egy tenderben láncba tesznek egészen különböző gépeket: jelen van egymás után a kémiai, az immunológiai, és a hematológiai modul, diagnosztika, valamint a véralvadást. Ezeket összekötik egy tenderbe, és csak akkor tud pályázni egy adott beszállító, aki mind az összes diagnosztikai eszközt egy márkából képes leszállítani. A Diagon így ki is került a tenderből, mert nincs kémiai és immun területünk. Majd ezt a beszerzést egységesítik magasabb szintű kórházakban, így a megyéből is kizárnak bennünket.
Nem lehet az a megfontolás ezen beszerzések mögött, hogy az állami kórházakban egységesítik a beszerzést és a nagyobb volumennek köszönhetően olcsóbb árhoz jut az állami rendszer, erről az oldalról racionális és védhető magatartás lenne ez a gyakorlat?
A tapasztalat, hogy az ilyen beszerzések nem lesznek olcsóbbak. A nyugati cégek nem azért jönnek be az országba, hogy kegyet gyakoroljanak, hanem, hogy kivigyék a pénzt.
De a verseny, akár több nemzetközi szereplő belépésével, nem okoz az árakban is nagyobb versenyt és alacsonyabb összegeket?
Nem mindig az alacsonyabb ár nyer, sőt. Ha például az én ajánlatom 20%-kal olcsóbb, mint a konkurenciáé, akkor nekem kell azt bizonyítanom, hogy valódi költségszámítás van emögött és az ár valódi piaci árszint. Tehát alacsonyabb árindoklási kötelezettség van. De volt arra is példa, hogy a tenderre beadott mérlegsorokban találtak kivetnivalót, ami kizárásra adott okot. Ha ezzel perre mennénk, az 2-3 év, addigra a tender is kifut.
Van olyan technika is, hogy kiírja a kórház a gépekre a tendert, de kiköti, hogy a kontroll anyagokat is szállítsuk be, és aki pontosan azt a márkát nem tudja szállítani, az ki van zárva a versenyből. És közben maga a gép kétszer olyan drága, mint általában a piacon más gépek.
Ezért mondom azt, hogy az eszközbeszerzések indokolatlanul megdrágulnak,
valódi verseny hiányában drágábbak a beszerzések, a magyar egészségügyi rendszer csak úgy dobálja ki a milliárdokat az ablakon.
Ha a minisztérium megkérdezné, hogy a magyar gyártók aktívabb bevonásával mennyit lehetne spórolni éves szinten ezeken a beszerzéseken, akkor mekkora összeget mondana, amit alá is tudna a szervezet támasztani számokkal?
80-100 milliárd forintról beszélünk, ha a fentebb csak részben bemutatott technikákat elkerülnénk, és aktívabban támaszkodna a hazai egészségügyi rendszer a magyar tulajdonú beszállítókra.
A magyar ipar helyzetbe hozásával tehát valójában spórolni lehet.
De mondok még egy érvet, ami rendszeresen elhangzik az ilyen típusú beszerzések melletti érvként.
Mi lenne az?
A betegellátás érdeke nem sérülhet. Én azt mondom: az ellátás biztonsága az is, hogy megkapja a kórház az árut.
Semmi más nem kellett, csak a Szuezi-csatornában megfeneklett egy hajó, vagy épp jött a Covid, kezdődött az ukrán háború, és akkor az egész globális ellátási lánc megakad.
Mindig fognak találni olyan magyarázatot, amikor a külföldi beszállító kerül képbe és előnybe, hogy azt mondják: a betegellátás érdeke sérülhet, ha nem az a tender valósul meg abban a formában. Már megbocsássanak: ez demagóg szlogen, e mögé bújnak akkor, amikor arról van szó, hogy miért ne a magyar termékeket vegyék.
Van, hogy a magyar gyártó OEM-gyártóként leszállít egy terméket a nemzetközi partnerének. A nemzetközi partner ezzel a termékkel nyer el egy tendert, miközben az ugyanazzal az eredeti márka alatt futó termékkel a magyar gyártó alul marad, pedig olcsóbb is lehetne a termék.
Kinek lenne ebben a történetben szerepe, és erősebb kontroll funkciója, az államnak, mint megrendelőnek, a minisztériumnak?
Egyszerű a helyzet. Ha én mint gyártó jó vagyok Amerikában, Németországban, Franciaországban, Japánban, és a MEGYSZ többi tagvállalata is sikerrel szállít még 80-100 országba, akkor mondja már el nekem valaki, hogy
itthon miért nem vagyunk elég jók.
Fel tudunk mutatni rengeteg referenciát, de Magyarországról is. Csak valamilyen érdekek, ezt nem részletezném, az adott intézményben felülírják ezeket, és az eszközt drágábban megveszik a külföldi cégtől.
A magyar állam mint tulajdonos, az Egészségügyi Minisztériumon keresztül, egyszerűen ki tudná mondani:
úgy nem lehet tendert kiírni, hogy a magyar ipar ne tudjon ajánlatot adni.
Ez nem preferencia, ez versenyeztetés-lehetőség, semlegesség. És ahogy említettem, az olcsóbb beszerzésnek köszönhetően a pénz benne maradhatna a magyar egészségügyi rendszerben, amelyben sosincs elég pénz, költhetné a kormány a klímaberendezések felújítására, vagy akár a várólista-csökkentési programokra.
Mennyire lenne EU-konform egy ilyen gazdaságpolitikai hozzáállás?
Franciaországban 70-80 százalék a saját termék aránya az egészségügyben. Németországban 60-70 százalék ugyanez a szám. Kínában – az új rendelet szerint – 2028. december 31-től 95 százalékban kell kínai gyártótól származnia az egészségügyi ellátási termékeknek. Mindenki védi az iparát.
Még egy nagyon fontos szempont: az egészségügy a világ legnagyobb üzlete. Az orvostechnika a legösszetettebb ágazatok egyike: informatika, fizikai mérések, biotechnológia, mechanika, orvostudomány, farmakokinetika együtt. Ezt Magyarországon magyar tulajdonú, hazai fejlesztésű, versenyképes cégek művelik. És azt látjuk, hogy pont ezt szorítják kifelé.
Vagyis azt akarja mondani, hogy a hazai ipar helyzetbe hozása nemcsak megtakarítást jelentene a magyar állami egészségügynek és így a költségvetésnek, hanem áttételesen a gazdaság is jobban járna.
Magyarországnak kevés olyan területe van, ahol magyar tulajdonú cégek egy versenyképes high-tech termékekben, piacokon vannak az élen. Az orvostechnikai eszközgyártás ilyen terület, ennek van múltja. A magyar tulajdonú cégek itt költenek kutatás-fejlesztésre, hozzájárulnak a képzett munkaerő megtartásához, hazahozzák a kifektetett profitot. Erre alapozva próbálja a szervezet megfogalmazni, hogy mi kellene ahhoz, hogy a magyar egészségipar 2030-ra abszolút domináns legyen Magyarországon, 2035-re pedig az egész közép-európai régió vezető, meghatározó szereplője legyen. Leegyszerűsítve: meg kellene oldani, hogy megverjük a lengyeleket, akik a hozzáadott érték növelése tekintetében nagyon elhúztak Magyarországtól az elmúlt évtizedekben.
Kicsit tekintsünk a határon túlra, egészen Kínáig, említette, hogy komolyan védik a piacukat, közben mennyire aktívak az európai piacokon ezek a típusú gyártók, képesek velük versenyezni akár a kontinensen?
Igen, képesek vagyunk megverni a kínai beszállítókat. A magyar piacon a magyar gyártó tud versenyezni a kínaival is,
a probléma nem a versenyképesség. A probléma a tenderkiírás.
Mit vár konkrétan az új kormánytól, azon túl, hogy a tenderkiírásokra figyeljen oda?
Elsőként, amiről beszéltünk: az állam mint tulajdonos elvárja, hogy a tenderek úgy íródjanak, hogy magyar gyártó is indulni tudjon. Ez nem preferencia, ez versenyeztetési kötelezettség.
A második: a MEGYSZ szakterületén – hematológia, véralvadás, képalkotó, kardiológia, traumatológia, ortopédia, gerincsebészet – a hazai piac 70-80 százalékát a magyar gyártók el tudnák látni. Ehhez nem kell új beruházás, a kapacitás rendelkezésre áll, hiszen ma is jelentős rész exportra megy. Ez rendszerszintű stabilitást adna a hazai ellátásbiztonságnak is.
Harmadrészt: mondjuk ki közösen a célt: 2030-ra a magyar egészségipar legyen abszolút domináns Magyarországon, 2035-re pedig a közép-európai régió meghatározó szereplője. Magyarországnak kevés olyan területe van, ahol magyar tulajdonú, high-tech, világpiaci szinten versenyképes cégek dolgoznak. Ez a MEGYSZ-terület pontosan ilyen. Ezt vétek volna veszni hagyni.
Megtörtént már a kapcsolatfelvétel az illetékes minisztériumokkal?
Igen, az első lépések már megtörténtek, de legyünk türelmesek, a kormány és az egész apparátus nemrég állt fel, még dolgoznak a rendszer beindításán. Közben az egészségügyet üzemeltetni kell, az sem állhat meg. Türelmesen várunk, ugyanakkor nagyon sok pénz forog kockán, és mindenki azonnal jelen akar lenni, a nemzetközi gyártók is agresszíven nyomulnak. A nyílt és fair versenyt szorgalmazzuk. Látni kell, hogy az egészségügy nem termeli a pénzt, hanem költi, az ipar viszont megtermeli.
Ha a hazai ipart helyzetbe hozzuk, több pénz termelődik itthon, több adóforint érkezik be, több jut vissza magára az egészségügyre is.
Beszéltünk sokat a keresleti oldal kihívásairól, de mi a helyzet a költség oldalon. Hogyan képesek tartani a lépést ezen a fronton?
Folyamatos kutatás-fejlesztés, technológiafejlesztés, minőségbiztosítási eljárások. Ezek óriási energiákat tudnak felszabadítani. De ha én a nemzetközi piacon is versenyképes akarok lenni, akkor nekem a nemzetközi piaci árat, a német-osztrák-angol-francia bért kell megadni a fejlesztőmérnöknek, a gyártómérnöknek.
Mennyiben befolyásolhatja a magyar gyártók, vállalkozók, piaci szereplők versenyképességét a hamarosan bevezetendő új vagyonadó idehaza? Mit gondol erről?
Kontraproduktív. Európa 15 országában volt vagyonadó, ma háromban maradt, Svájcban, Norvégiában, Spanyolországban, és mindhárom helyen problémákkal küzdenek. Ha a nemzetközi tapasztalat 10-15 országban azt igazolja, hogy nem jött be, akkor
miért kell nekünk pont ezt a bukott programot ismételni?
Egy gyártó cégtulajdonosnak, aki a nyereséget nem kiveszi, hanem visszaforgatja a cég értéknövelésébe, technológiába, fejlesztésbe, a vagyonadó pontosan azt bünteti, amit egy egészséges gazdaságban díjazni kellene. Ha én azt a nyereséget elkártyáznám, elutaznám, felélném, akkor nincs vagyonom. Ha viszont fejlesztek belőle, akkor nő a cég értéke, és pont ezért büntetnek vagyonadóval. Ez pont a fordítottja annak, amit a magyar gazdaság most a leginkább igényel.
Ha pedig valaki mégis lopott pénzből lett vagyonos, arra a Btk és a rendőrség való, nem az adójogszabály. Ezt már Erdélyi János is levezette 1843-ban, hogy az adóztatás iparellenes szerepe hogyan tartja vissza a nemzet fejlődését. 183 évvel később ezt kellene újra megtanulnunk.
Ha egy évvel később leülnénk ugyanígy beszélgetni, mi lenne az a fejlemény, amiről Ön elmondhatná, hogy a magyar egészségipar fordulóponthoz ért?
Egyetlen jelnek örülnék igazán: ha az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Kórházügyi Főigazgatóság közös közleményben mondaná ki, hogy a tenderkiírások megfogalmazását átalakítják úgy, hogy a magyar gyártó legalább labdába tudjon rúgni. Nem kell preferencia, nem kell kvóta, csak az, hogy ne lehessen technikai trükkökkel kizárni a hazai szereplőket. Ha ez megtörténik, azt már jelentős pozitív fordulatnak értékelném.
Ha ez nem történik meg, akkor a magyar egészségipar tovább szorul kifelé a hazai piacról, és ezzel a magyar gyártók csúszhatnak lefelé. A jól képzett mérnök nem fog hazajönni segédmunkásnak az akkumulátorgyárba. Világszínvonalú béreket csak világszínvonalú, magas hozzáadott értékű ipar tud fizetni, az egészségipar pont ilyen lenne.
Címlapkép forrása: Berecz Valter, Portfolio