Elérhetőségek | ![]() |
![]() |
Jelenlegi hely
Címlap ›Bankadó van másutt is, de jó lesz ez nekünk? - HVG
A Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa, Várhegyi Éva ? a hirado.hu tudósítása szerint ? egyenesen képtelen gondolatnak nevezte a bankok különadójának ilyen mértékű megemelését. (A banki különadót 2006-ban vezették be, s azóta legfeljebb évi 30-35 milliárd forinthoz jutott ebből a költségvetés.)
Mivel tavaly a magyar bankszektor összesített nyeresége nagyjából 300 milliárd forint volt, a kilátásba helyezett adó a profitjuk kétharmadát vinné el. Ez pedig ? ismételte meg a bankszövetségi érveket a kutató ? jelentősen visszavetné a pénzintézetek hitelező képességét, és komoly nehézségeket idézne elő a bankok új bázeli szabályoknak megfelelő feltőkésítésénél. A távirati irodának nyilatkozva pedig úgy vélte, az az érvelés rossz, hogy a magyarországi bankokat az adófizetők pénzéből kellett megerősíteni. Minimális összegű közpénzek mentek a bankrendszerbe ? mondta ?, így nincs is indoka az ilyen nagymértékű nyereségelvonásnak.
Pénzügykutató
Innovációs Kutató Központ
Korridor
Szalay Kör
Andrássy kör
Hetényi kör
Vezető közgazdászok Hetényi köre nyilvános vitát kezdeményezett az adórendszer reformjáról Blog »
Lengyel László írásai
-
04/24/2023 - 14:23
-
03/27/2023 - 09:56
-
02/27/2023 - 11:27
-
12/19/2022 - 10:48
-
11/28/2022 - 10:07