Elérhetőségek | ![]() |
![]() |
Jelenlegi hely
Címlap ›Belügyminisztérium
A megyei önkormányzat hatósági, tulajdonosi tevékenységének és igazgatásának modellezése
Készült a Belügyminisztérium megbízásából.
2005 Csillag István, Halász György Imre
A megyék és megyei jogú városok súlya és szerepe az 1990-ben elfogadott önkormányzati törvényhez képest a következő másfél évtizedben jelentősen módosult. A megyei jogú városok ? mint viszonylag jelentős forrásokhoz jutó közigazgatási egységek ? szerepe jelentősen növekedett. A megyék esete éppen ellentétes: forgalomképes vagyonuk döntő többségének értékesítéséből származó bevételeket már felemésztette eredetileg is meglevő, illetve településektől kényszerből átvett feladatiak ellátásának fedezete. Ezt a problémát tetézi, hogy a megyei önkormányzatok szinte kizárólag átengedett bevételekből kénytelenek gazdálkodni, saját forrásuk minimális ? így hitelképességük is gyenge.
A megyerendszerben felgyülemlett tapasztalat, a megyék elmaradottabb térségei közszolgáltatásokkal való ellátásának szükséglete és a regionális rendszer kiforratlansága azonban jelenleg nem teszi lehetővé a megyerendszer gyors megszüntetését.
A tanulmány ezt a kérdéskört vizsgálja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza megyei jogú város példája alapján.
Pénzügykutató
Innovációs Kutató Központ
Korridor
Szalay Kör
Andrássy kör
Hetényi kör
Vezető közgazdászok Hetényi köre nyilvános vitát kezdeményezett az adórendszer reformjáról Blog »
Lengyel László írásai
-
08/15/2023 - 16:15
-
06/19/2023 - 13:40
-
04/24/2023 - 14:23
-
03/27/2023 - 09:56
-
02/27/2023 - 11:27