Lengyel László: Hosszú és szörnyű év

Kentaur

2009 kezdete 2008. október közepe. Kezdete a világgazdasági válság első sújtása, a fizetési válság és az ország bemenekítése az IMF-szerződésbe. Vége 2010. március eleje. A 2010-es választási kampány. A 2009-es, évtizednél hoszszabb, szörnyű év 1981-82-höz fogható, amikor többé-kevésbé eldőlt a Kádár-rendszer sorsa: úgy tovább fönn nem maradhatott. A 2009-es hosszú év eldöntötte a húszéves rendszerváltó rendszer sorsát - így tovább bizonyosan nem marad. Tovább»​​​​​​​

Buják Attila: Válságban

Interjú Lengyel Lászlóval

"Előfordulhat, hogy a baloldal 2010 után gettóba szeroul. Ám a kép talán mégsem ilyen sötét, mert ha "üt az óra", az MSZP választóinak zöme "fogcsikorgatva, szégyenkezve", de leszavaz a szétzüllő pártra. A másik ok: a baloldal romjaiban is őrzi modernizációs elkötelezettségét. A múltba temetkező, avult jobboldalt pedig - sikere ellenére - súlyos ellentmondások emésztik. Miért? A politológus közírót, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatóját BUJÁK ATTILA kérdezte."

168 Óra, 2009. november 18. Tovább»​​​​​​​

Lengyel László: Csirke a levesben

Kentaurbeszéd

?Sztravinszkij jól tette, hogy visszament Nyugatra, nem járt úgy, mint Prokofjev, aki itt maradt csirkének a levesben" - írta Sosztakovics az emlékirataiban. Manapság, amikor politikusok élvezettel lapozgatják a csirkelevesrecepteket, és nézegetik a nyakunkat, érdemes elgondolkodni a sorsokon.

Népszabadság, 2009. november 29. Tovább»​​​​​​​

Gregor Martin Papucsek: Inzerátem proti státnímu rozpočtu

Rozprava v maďarském parlamentu o státním rozpočtu na příští rok trvala dva měsíce. A dnes nadešel čas pro hlasování. Rozpoložení sil na politické scéně je více méně jasné ? vládnoucí socialisté získali příslib podpory liberální frakce. Jakákoliv jiná verze by byla velkým překvapením, i když by se shodovala s doporučeními předních ekonomů a bývalých bankéřů, aby poslanci návrh rozpočtu odmítli.

  Tovább»​​​​​​​

Magyarország vitája az IMF-fel - nemzetközi sajtószemle

  • A Wall Street Journal összefoglalója szerint a magyar kommunikáció az IMF irányába meglehetősen ellentmondásos volt. A megkérdezett elemzők többféleképpen értelmezik. WSJ online, 2010. július 22: Hungarian Communication on IMF: Confusing

    Oldalak

    Feliratkozás Pénzügykutató Zrt. RSS csatornájára