Lengyel László: A reformliberális újságírás negyven éve

A negyven éve alapított és működő Heti Világgazdaság (HVG) a reformliberális újságírás és gazdasági, politikai szellem legfontosabb fóruma. Egyben az 1989-es nyugati, versengő piacgazdaság- és jogállam-irányú magyar rendszerváltozás gazdasági és politikai kultúrájának igazi örököse. Nem tárgya, hanem alanya volt a rendszerváltásnak. A tegnapi HVG nélkül nem lett volna rendszerváltás, a mai HVG nélkül aligha lehetne kitartani az európai gazdasági és társadalmi civilizáció mellett. S ha egyszer ismét bekövetkezik a rendszer változása, a HVG-nek, ha le nem gyilkolják addig, bizonyosan lesz szerepe benne.

Nem figyeltek a HVG-re

A reformliberalizmus a magyar eszmei világ kétszáz éves történetének meghatározó tényezője. Az 1820-as évektől, Széchenyi, Kölcsey, Wesselényi, majd Kossuth, Deák, Eötvös, Kemény gondolatai, vitái nemcsak a reformkort és 48-49-et határozták meg, de az 1850-es és 1860-as évek ellenállását, majd a kiegyezést is. Az 1875 utáni Tisza Kálmán korszak ugyan a központosított és korrupt nemzetállamával elkezdte fölszámolni ezt a reformliberális hagyományt, de az újra meg újra, más formában előbújt. A mi hatvannyolcas nemzedékünket bizonyosan megérintette az 1953-56 közötti liberális marxista, revizionista reformközgazdászok eszmevilága, ahogy az 1968-as gazdasági reform előkészítése és bevezetése, majd az örökségéért folytatott küzdelem a hetvenes években. A reformliberalizmus, a reform-közgazdaságtan fő állítása, hogy csökkenteni kell a központosított politikai pártállam súlyát és befolyását a gazdaságban, az autonóm gazdasági szereplők és a piaci verseny javára. Az 1979-ben újrainduló, a mélyülő válságra válaszolni akaró reformliberális gondolkodásmód és cselekvés áramának a 79-es, a The Economist-ról példát vevő, első magyar nyugati hetilap, a HVG adott többek közt hangot és keretet. A reformliberalizmus az 1986-87-es Fordulat és reformon, a Németh-kormány gazdaságpolitikai intézkedésein, a Kupa-programon és a Bokros-csomagon keresztül egészen a Bajnai-kormány szakértői politikájáig élt, hogy 2010-től felülkerekedjen a reform- és liberalizmus-ellenes politika, majd az ennek megfelelő központosított állami, versenyt kizáró, Európa- és Nyugat-tagadó vezérelvű rendszer. A 80-as évek reformközgazdászai és velük a HVG reformújságírói megértették, hogy a magyar átalakuláshoz nem elegendő a reformliberális politikusok megjelenése a hatalomban, a reformerek átfogó tervei és szakpolitikai javaslatai, hanem szükség van mind a reformokkal „megfertőzött” államapparátusi „ifjú tisztekre”, mind önálló működésre képes gazdasági szereplőkre és nyitásra fogékony közvéleményre. A Kádár-rendszer a konszolidáció megrendülésére, a gazdasági válságra bizonytalan reformokkal és az életszínvonal kétségbeesett fenntartásával próbált válaszolni. A rendszer urainak rémálmaiban az 1953-56-os események bukkantak elő, amit csak megerősített a lengyel Szolidaritás munkásmozgalma. Az ancien régime mindent megtett, hogy a munkásosztály ne lázadjon, hogy furkósbottal és mézesmadzaggal féken tartsa a diákokat és az írókat. Nem akarta észrevenni, hogy a gazdaságban tett engedmények immár nem stabilizálják a rendszert, hanem szétfeszítik annak kereteit. Miközben a Mozgó Világgal és a Tiszatájjal, a demokratikus ellenzékkel és a népi írókkal háborúztak, nem, vagy nem eléggé figyeltek a HVG-re és a reformközgazdászokra. A HVG olvasóit naponta szülte a gazdaság válsága, a kisvállalkozások szabadon engedése, a második gazdaság piacosodása és a fogyasztók nyugatosodási vágya, ahogy a HVG a reformerekkel együtt szülte azt a képi és szövegnyelvet, amely egyszerre vált a reformista államapparátusok és vállalkozók, illetve a plebejus magyar kispolgárosodás nyelvévé. Vége a szürke pártnyelvnek, vége a bennfentes és érthetetlen apparátusnyelvnek, vége a metaforikus irodalmi nyelvnek: a gazdasági magatartás, a társadalmi viselkedés nyelvén minden kimondható. Nézz a címlapunkra és mindent tudsz! Olvasd a portréinkat és érted miért ilyenek, akik vezetnek és nem értenek hozzá, vagy akik nem vezetnek, de értenek!

Semmit nem kellett megtagadnia

A HVG, bár még nem tudta, de a The Economist mintájára a liberális polgári individualizmus és a vállalkozói közösség értékhordozója lett. Ki nem mondott célja a magyar középosztályos polgárság kinevelése (nem az államvezető jozefinista elit, hanem az államtól függetlenedő, tulajdonnal, szaktudással és ennek megfelelő önállósággal rendelkező individuum), nyugati típusú civilizálása. A lap és olvasói közös mozgatórugója az egyénileg elérhető jólét érdekelve, a politikától, az államtól független kiválasztódás és versengés, illetve a kalkulatív és pragmatikus gyakorlat. Mindez illeszkedett az európai és amerikai neoliberális világszellembe, amely 1979 és 2008 között uralta a világot. Az életforma-forradalom, amely a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig a homo kadaricust, a legvidámabb barakk magyar forint-nacionalista kisemberét teremtette, aki büszke volt rá, hogy ő él legjobban Keleten, azt a kihívást intézte a rendszerhez: leszünk, ha képes vagy rá, veled osztrák, bajor polgárok, vagy megszabadulunk tőled. A HVG azt sugallta: nem kell keletinek lenned, nyugati is lehetsz! Nem a kommunista vagy a magyar sors, történelem, végzet ítélt arra, hogy te Trabanton pöfögj, miközben tőled néhány kilométerre Volkswagenen járnak, hanem egy használhatatlan, versenyképtelen rendszer – változtasd meg! A HVG újságírói az elsők közt alakították ki azt az újságmodellt, amelyben az újságíró maga is egy szakma képviselője, ahol világos munkamegosztás van a lapban a szakpolitikai kérdések körül. Remekül hozták össze, hogy a főszerkesztő Vince Mátyás, aki 1979-88 között a lapot kifelé, a hatalom irányában képviselte, és informális, majd rövid ideig formális helyettese, Hirschler Richárd, aki viszont a reformerekkel, sőt, az ellenzékiekkel tartotta a kapcsolatot, az újságírói közösséggel összehangoltan alakítsa ki a lap tartalmát és arculatát. Az első szakmailag hiteles, individuálisan felkészült ugyanakkor egymással szolidáris újságíró közösség volt ez Babus Endrétől Félix Pálig, Horváth Zoltántól Lindner Andrásig, Kocsis Györgyitől Szántó Anikóig, Réti Páltól Farkas Zoltánig, Szauer Pétertől Gáti Júliáig, Bossányi Katitól Jakus Ibolyáig. És a HVG újságíróinak érdeme, hogy elsősorban a rádiós újságírókkal és szellemi emberekkel együtt, bátran és szakszerűen megalkották a Fordulat és reform mellékletét, a Nyilvánosság reformjáról szóló anyagot, majd megalapították a Nyilvánosság Klubot. Bár volna ilyen összetartás és együttműködés 2019-ben az újságíró szakmában! A rendszerváltás idején Lipovecz Iván valóban csúcsra járatta a HVG-t, azt a lapot, amelynek semmit se kellett múltjából megtagadnia, amely egy volt 89-cel. Alighanem 1989 őszén, 1990 tavaszán volt a HVG a legjobb formájában. Fenntartotta a racionalitást és a tárgyilagosságot egy olyan időszakban, amikor a születő politikai erők éppen szenvedélyes összeütközésekben tették tönkre egymást és magukat. Tudták elfogulatlan és bírálón tekinteni korábbi barátaikat és harcostársaikat, ha éppen elvesztették a fejüket. Miközben a televízió és a napilapok munkatársai arra kényszerültek, hogy rálépjenek a damaszkuszi útra és megtalálják új világszemléletüket, a Magyar Rádió és a HVG munkatársai szakmai és emberi hitelük, évek óta folyó szabadságharcuk talapzatáról néztek szembe a rendszerváltás alakuló rendszerével.

A legtöbbet tudja

Korukat korfordulónak tudták. Átmeneti kornak. De nem az előző korszak elhaló lezárásának, mint inkább az új vajúdó kezdetének, hazai és európai tekintetben egyaránt. Tudományos és technikai, társadalmi és individuális nyitást, civilizációs haladást láttak maguk előtt, amelyről se egyénileg, se közösségileg, nekünk magyaroknak nem szabad lemaradnunk. Nincs két világ. Nincs két élet. Nyugati magyarok vagyunk. Át kell venni az európai értékeket és intézményeket. Nem szabad visszafordulni se a Horthy-kor nacionalista, se a Kádár-kor paternalista magyar útjára. Elsőként ismerték föl a digitalizációt. Az online felívelt, s ha képesek lettek volna a papírral való integrációra győztesek lehettek volna. Elsők voltak a különböző szellemi világok összekapcsolásában, Murányi Gábor mindent megtett, s nem rovatának hibája, hogy a magyar szellemi élet széthullott. Az első fordulópontot az ezredforduló jelentette, amikor először Orbán hívta vissza a központosított nemzetállamot, és a nemzet nevében védte a magyarokat a piactól és a jogállamtól, majd Medgyessy folytatta, aki a szociális rendszerváltás szociál-protekcionizmusa nevében folytatta az állami centralizációt. Ettől kezdve a politikai elitek áttértek az államközpontú, versenyellenes, járadékvadász és választóvásárló újmachiavellista politikai filozófiára és gyakorlatra. A reformliberalizmus először partvonalra szorult, majd 2010-től nemzeti közellenséggé vált. A második fordulópont a magyar gazdaság és állam 2006-os válsága, majd a neoliberális világszellem 2008-as bukása. A HVG az ortodox liberalizmus, a washingtoni konszenzus, Maastricht szelleme, az állagvédelem és az unortodox nacionalista populizmus frontvonalába került. Megszűnt az a szellemi háttér, amely dialógusban, vitákban az ortodox liberalizmus mellett megtöltené a lapot a legújabb közgazdasági és gazdaságpolitikai elképzelésekkel, legyen az a heterodox liberalizmus, amelyet nálunk Surányi György képvisel, vagy a poszt-marxista és poszt-keynesiánus szociálliberális hullám, amely az amerikai világot betölti. A HVG még mindig a legtöbbet tudja a külvilágról és Magyarországról, de már hiányzik az a felhajtó erő, ami az első húsz évét jellemezte. Igaz, minden eddiginél nehezebb helyzetben kell helytállnia. Helyt áll, a korábbinál jobb szerkezetben, érdekesebb stílusban egy olyan hatalommal szemben, amely nem ismer könyörületet. Politikai, gazdasági és társadalmi rendszerváltás mellett egy szellemi rendszerváltásnak is következnie kell, hogy a HVG újra tündököljön. Újra ifjú olvasót kell szülnie, hogy a párbeszédben új újságírás szülessen.
Publikáció: