Kentaurbeszéd - Lengyel László: Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se Isten, se ember nem korlátozhatja.

„A Machiavelli-fasor / Egyenes, mint az akarat.” – írta Térey az Akaratban.

Sokan, sokféle módon közelítik meg az Orbán-rendszert, de abban valamennyi felfogás megegyezik, hogy ez nem okság-, cél-, hanem akaratelvű rendszer. A dacos és kalandor válasz minden miért kérdésre: akarom. Abban már eltérnek a koncepciók, hogy vajon Orbán akarja-e és csinálja-e a rendszert, vagy a rendszer mozgatja Orbánt, de azt mindannyian kérdezzük magunktól: vajon eljutott-e a rendszer a point of no return, vagyis a visszafordíthatatlanság állapotába?

rbán sikeresen foglalta el és/vagy rombolta le az intézményeket. Kialakította a centrális erőteret, s a parlamentet a saját terévé tette. Központosította és minden területre kiterjesztette közigazgatási hatalmát. Radikálisan csökkentette az önkormányzatok hatókörét és forrásait. A politikai hegemónia megszerzése mellett, kétharmados többséget szerzett a gazdaságban – semmilyen ügylet nem köthető a Orbán-rendszer felügyelete nélkül -, és a sajtóban. Behatolt az igazságszolgáltatás területére: nincs független ügyészség és támadások érik a bíróságokat. Megsemmisítette a szellemi intézmények – CEU, MTA, egyetemek, kulturális központok – és az egyházak autonómiáját. Csakhogy az orbáni intézmények nem egyesítenek, hanem megosztanak, nem konszenzust, hanem konfliktusokat teremtenek, nem biztonságot, hanem bizonytalanságot idéznek elő. Így létrejön a furkósbot és mézesmadzag, az oszd meg és uralkodj rendje, de nem a tartós kiegyezés. És az intézményes ellenállás lehetőségeit az ellenzéki önkormányzatok Dávidjai most próbálják a hatalom Góliátja ellenében.

A rendszer megkísérelte a társadalmi integrációt és a konszolidációt is előállítani, megértve, hogy az intézmények fölötti hegemónia nem szükségképpen vezet társadalmi hegemóniához. Egymás mellett és után próbálkozott a nemzeti és a keresztény identitás ideológiai kampányaival, és a jövedelem-kiáramoltatás, életszínvonal-növelés pragmatikus eszközeivel. Nem volt sikertelen. Mind a karaktergyilkos negatív kampány a migránsok és támogatóik ellen, mind az utóbbi évek állami függést biztosító jövedelemelosztó programjai sikeresen integrálták a vidék kisvárosait és falvait. Ám Budapest és a nagyvárosok rendszerszintű egyesítése, akár ideológiai, akár anyagi identitásteremtése megbukott. Nem kötötte meg alkuit az erős társadalmi csoportokkal, a szakmák elitjeivel, és nem engedett egy viszonylag autonóm életforma-rendszert kibontakozni. Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se Isten, se ember nem korlátozhatja. Kéjjel mutogatja példaként tolvaj és képmutató, úrhatnám és alpári dzsentri életformáját. Ez az önkényuralmi rendszer tudatosan semmibe veszi a teljesítményt, üldözi a tudást, értelmetlenné teszi a képzettséget. Mészárossá, Tiborczá és társaikká születés, hűség, szolgalelkűség tesz, nem tudás és teljesítmény.

A kelet-európai önkényuralmak azért sem tudják képzett és nyugatos nagyvárosi polgáraikat integrálni, mert leértékelik a globális világban szerzett teljesítményt és tudást – ebben persze méltó párjukra lelnek Trumpban és az európai szellem-, szakértő-, gondolkodás-ellenes politikusokban. A dinamikus és újító, polgárosodni vágyók szakításai az ilyen, vagy olyan önkényuralmakkal, maffia-államokkal - Moszkvától Szkopjéig, Kijevtől Varsóig, Bukaresttől Prágáig, Budapesttől Pozsonyig - azért következnek be, mert nem tűrik rendszereik tudás-, verseny-, képesség-, teljesítmény-ellenességét, vagyis jövőtlenségét. E rendszereknek nincs igazi távlatuk. Államaik nem produkálnak élhető egészségügyi, oktatási, szociális, igazságügyi, rendészeti, infrastrukturális, digitális szolgáltatásokat, és üldözik a civil, szakmai, emberi jogi intézményeiket. A szabad gondolat, vélemény, szó csak a rendszeren kívül, annak ellenében létezik. Akkor pedig vagy a gondolkodóknak, vagy a rendszernek nincs jövője. Mit ér kipcsákká, kétszer kettő ötöt vallóvá, migráns- és Soros-gyűlölővé válnom, ha nem vagyok az uralkodó rokona és üzletfele? Jobb kereszténnyé válok-e az új Heródesek imádatától? Mennyiben tesz boldogabbá engem mások boldogtalansága, gazdagabbá mások elszegényítése, szeretetre méltóvá mások meggyűlöltetése?

Európában és Amerikában, Ázsiában és Latin-Amerikában a neo-populista nacionalista vagy szociálprotekcionista lázadások és autokráciák elfedik előlünk, hogy végigsöpör a világ versenyképes és képzett részén egy ellentétes lázadás. Tudás a (tév)hitekkel, képzettség az „egyszerű paraszti ésszel”, európaiság a nemzetieskedéssel, nyugatiság a keletiséggel szemben. Ennek a tudásalapú forradalomnak három globális kihívás a kiváltója. A klímaváltozás összefüggő tudásteljesítményt és ennek megfelelő cselekvést kíván. Az ostobák és cinikusok rémuralma semmilyen üzenettel és fenyegetéssel nem hat a bolygóra. A hit- és akaratalapú cselekvések tragédiák sorát okozzák. A kínai fölemelkedés valójában szellemi robbanás a kutatás-fejlesztésben és az alkalmazásban. A kínaiak tanulnak, tanulnak és tanulnak, és tudásukat gyakorlatra váltják. S végül, a Nagy Recesszió megmutatta, hogy a nyugati világ fogyasztásalapú, individuális életformája, az american way of life, gazdasági vagy társadalmi célként nem működik, és új, összefüggő, fenntartható és követhető anyagi és szellemi civilizációt kell kialakítanunk. Most az a kérdés, hogy hiszünk-e abban, hogy „az élet érdemessé tehető arra, hogy leéljük. Tisztességes ember persze nem állíthatja, hogy a boldogság ma normális állapot a felnőtt emberiség körében: de talán normálissá lehetne tenni, s ez az a kérdés, amely körül valójában minden komoly politikai vita forog.” – írta Orwell.

                                                                                     ***

Az idő megérett arra, hogy a Népszava segítségével, barátaimmal megújítsuk a Népszabadság szellemi rovatát, a Kentaurbeszédet. Amikor Csányi Vilmossal, Gombár Csabával, Hankiss Elemérrel, Szilágyi Ákossal elkezdtük a Hyde Parkkal a 168 Órában, majd folytattuk a Kentaurbeszéddel, meggyőződésünk volt, hogy a szabad gondolat és a szabad sajtó olyan ikrek, amik és akik nélkül nincs szabad ország, nincs független nemzet. Amikor a végsőkig, a Népszabadság megsemmisítéséig kitartottunk Hunčik Péterrel, Markó Bélával, Sz. Bíró Zoltánnal és Végel Lászlóval, annak is tudatában voltunk, hogy a magyar nyelvű szabadelvű és európai szellem, egy magasabb haza fenntartói vagyunk egy sötétülő világban. Amikor most helyreállítjuk e rovatot, abban a reményben tesszük, hogy van és lesz kiút a kelet-európai nyomorúságból, van és lesz értelme a magyar igéknek. „Szakadt eget vitorla von!” A szellemi haza helyreállítása megkezdődött.