Volt egyszer egy tengely – Bogdan J. Góralczyk és Lengyel László levélváltása

Fotó: Malatinszky Dávid

Kedves Laci,

Amikor nálunk itt Lengyelországban a Jog és Igazságosság Párt (PiS) hatalomra került, az egész politikai tábor igazi vezére, Jarosław Kaczyński személyesen, a tömegek előtt beszélve ígérte: „Lesz még itt nálunk Varsóban Budapest”. Utána pedig az új lengyel kormányzó politikai elit ott a Duna partján kereste az új megoldásokat és az új programokat. Ott volt az igazi kút, ahonnan állandóan merítették az illiberális kezdeményezéseket. Később pedig egymás után Orbán Viktorhoz zarándokoltak.

Így alakult meg a Budapest-Varsó tengely, melyet később a magyar miniszterelnök egy „karmelita szövetségre” próbált átalakítani, Marine Le Pennel, Matteo Salvinivel és Mateusz Morawieckivel együtt. Találkoztak Varsóban, majd utána Madridban. Úgy nézett ki, hogy itt az új európai irányvonalról van szó, egy euroszkeptikus tömörülésről. Már hangosan beszéltek erről Brüsszelben és Európa más nagyvárosaiban is.

És akkor Putyin agresszíven megtámadta a független Ukrajnát. Elkezdődött az új, brutális háború, sok áldozattal – és menekültekkel. Bejutottunk egy más történelmi korszakba, mert ez már világos: a február 24-én kirobbant ukrajnai háború vízválasztó a világpolitikában, és nem csak a minket érintő, illetve az Oroszországhoz és Ukrajnához fűződő viszonyt illetően.

Napról napra változik a helyzet, mert – ezt már tudjuk történelemből – a háborút könnyű elkezdeni, de egyáltalán nem könnyű kezelni a későbbi eseményeket. Itt, Lengyelországban egész sorozata következhetett az eddig elképzelhetetlennek tűnő eseményeknek: új amerikai katonák jelentek meg lengyel földön, Varsóban és a lengyel-ukrán határon látogatást tettek a legfontosabb amerikai politikusok – a külügyminiszter, a Pentagon főnöke, sőt, az elnökhelyettes is –, majdnem egy évtized után összeült a Weimari Háromszög (Párizs–Berlin–Varsó).

De a legfontosabb, csodák csodája, újra megérkezett lengyel földre a Szolidaritás – most az ukrán néppel, és tömegekkel, mert két hét alatt több menekült érkezett hazánkba, mint a Németországba az előző nagy hullám idején, 2015-ben. Amikor ezt írom, már több mint 1,2 millió ukrán menekült – főleg asszonyok és gyerekek – van nálunk. A világ médiája pedig figyel és – eddig – dicsér minket. Meddig bírjuk? Nem tudni. Mert ha hosszú lesz a háború, és jön még egy- vagy kétmillió menekült, akkor más helyzet lesz.

De egy világos: már egy új korszakban élünk, csak nem tudjuk, mi lesz holnap – és mi vár ránk (természetesen, azt kívánjuk, hogy béke legyen, csak, sajnos, ez nem tőlünk függ).

Ám éppen akkor, amikor elkezdődött a pokol a mi keleti határunknál, az egész lengyel politikai elit újra beszélni kezdett Budapestről, vagyis Orbán Viktor furcsa viselkedésről: Putyin mellett, az ukránok fölött. Nem a magyar kampány, nem Márki-Zay Péter vagy az Ellenzéki Összefogás jelentkezett a tükörben, hanem a magyar kormányfő és visszatetsző szavai. Például ezek: "Magyarországnak az az érdeke, hogy kimaradjon a szomszéd országban zajló háborús konfliktusból". Azt se tetszik nálunk, amikor Orbán így szól: "Ez a mi ügyünk, ez a mi bajunk, ez a mi problémánk, ezt nekünk kell megoldani, és Magyarország meg is fogja oldani". Vagy épp azt mondja: "Magyarországnak ki kell maradnia ebből a konfliktusból".

Ez már túl sok a lengyel jobboldalnak is. Már nemcsak a liberális, vagy baloldali pártokban, hanem jobboldal egy részében is megjelentek eddig nem létező kifejezések: „Orbánnal nem lehet tovább menni, ő már nem szövetségesünk.” „Mi harcolunk, segítünk, keményen elítéljük az oroszokat és személyesen Putyint, ő pedig látogatást tesz a Kremlben és ott pezsgőzik. Később pedig hezitál, libikókázik, vár és a háborús helyzetben stratégiai nyugalmat keres.” „Számára inkább Kárpátalja a fontos ("Kárpátalja jelen pillanatban nem hadműveleti terület" – mondta a Kossuth Rádióban), nem annyira Ukrajna további sorsa”. Sőt, nem csatlakozik a nyugati szankciókhoz, ami a gázt és az olajat illeti. Jaroslaw Kaczyński és a PiS vezető gárdája eddig egy szót sem szólt Orbán furcsa viselkedéséről. Ahogy nem reagált a kemény – nyugati és lengyel –, magyar kormányfőt ért médiabírálatokra sem. De természetesen Orbán viselkedése a háború alatt, nálunk, de nemcsak Lengyelországban, napirenden van.  

Már világos, hogy az ilyen szavakat és viselkedést most már a Visztula partján senki sem érti, a jobboldalon sem. Hogy mennyire változott a helyzet, arra csak egy, de szimbolikus példa: elmaradt az idén a hagyományos lengyel zarándokút Budapestre, a március 15-i békemenetre, pedig a háború előtt, a járvány miatti szünet után már tervezték az újabb zarándokutat. A Putyin-agresszió miatt gyorsan változott a menetrend, ezek a vonatok az ukrán határra mentek. 

Fotó: Miniszterelnökségi Sajtóiroda - Benko Vivien Cher | Forrás: MTI

"Mi lett belőled?" - kérdezte Bródy János és énekelte szépen Koncz Zsuzsa. Most ugyanezt kérdezi a lengyel politikai elit. Merre jársz, Viktor? Mi történt veled? Miért vagy te Putyin-párti, amikor az egész nyugati világ összeült és keményen ostorozza a putyini orosz agressziót? A lengyelek meg vannak lepődve, és tőlem is kérdezik: érdemes-e Orbánnal továbbmenni? Érvényes-e még a közmondás, hogy a magyar és lengyel két jó barát?

Természetesen, mint Magyarországon, Lengyelországban sincs egy egységes politikai tömb, sajnos, megosztottak vagyunk. Ezért nem mindenki ért egyet itt Márki-Zay Péterrel, aki keményen azt írta a Twitteren: "Orbán Viktor barátja óvodákat rakétáz. Orbán Viktor szövetségese kórházakat bombáz. Döntsünk végre: háború vagy béke? Kelet vagy Nyugat? Orbán vagy Európa? Április 3-án ez a tét."

Látjuk és tudjuk, hogy az Orbán-kormány nem teljesen, vagy egyáltalán nem támogatta az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat, ahogy Ukrajna EU-tagsági eljárásának felgyorsítását sem. Továbbra is kiáll az olcsó orosz gázszállítási megállapodások mellett, ahogy kitart a szigorú katonai semlegesség mellett is. Ez nem tetszik Amerikában és Európában, de Varsóban sem. Az újra egyesült Nyugaton nincs engedély a Moszkvával való baráti kapcsolatok fenntartására.

Íme a tét az április választásokon. Várunk a magyar nép válaszára. Ki lesz a nyertes: a Nyugat (még egyszer) vagy mégis a (fölemelkedő) Kelet? Tőletek függ, ahogy a franciáktól is a jövő hónapban. Új, háborús világban élünk. Milyen lesz a Putyin és a háború utáni világ és az európai rendszer? Nem tudni. De a legközelebbi magyar válasz erre a kérdésre biztosan egy fontos tényező lesz.

Bogdan J. Góralczyk

Kedves Bogdan!

A magyar és a lengyel sors megint összeköt minket az orosz zsarnoksággal szemben ebben a történelmi ukrán pillanatban. Népeink megtapasztalhatták, hogy milyen az, amikor a függetlenségünkért és a népek szabadságáért kell küzdeniük az orosz elnyomók ellen. A magyar és a lengyel önazonosság éppúgy harcainkban született, ahogy ma az ukrán identitás. Mi, magyarok 1848–49 és 1956 szabadságharcában tapasztaltuk meg, hogy milyen magyarnak lenni, ahogy az ukrán nemzet 2022 harcaiban városaikban és falvaikban. Szemünk láttára nemzet születik, és az ukránoknak megadatik, ami nekünk korábban: a katonai, politikai és erkölcsi ellenállás egy gyilkos, zsarnoki és erkölcstelen idegen hatalommal szemben, és a világ figyelme.

Jó volna ebben a helyzetben büszke magyarnak lenni, akinek olyan rendszere és kormánya van, amely Ukrajna szabadsága és az egyesült Nyugat oldalán áll. De bizony szégyenkezhetünk, mert az orbáni, autokrata magyar rendszer évtized óta Putyin mellett áll, s Magyarország szövetséges csatlósként viselkedett Oroszországgal szemben. Orbán Viktor meghirdette a Nyugat romlását és a Kelet emelkedését, és sok mindent átvett az orosz mintából a magyar tekintélyuralmi rendszer építéséhez. Európa demokráciái nem figyeltek a diktatúrák veszélyeire, hanem félrenézve tűrték Putyin és Orbán rendszereit. De soha nem értettem, hogy az Orbán-Kaczyński szövetségben mi késztette a lengyeleket arra, hogy ne tiltakozzanak Orbán Putyin-barátsága ellen. Miért nem merült fel Varsó uraiban, hogy Orbán talán nem varsói barátaihoz hűséges, hanem moszkvai nagy tanítójához, hogy nem Varsó érdekeit képviseli Moszkvában, hanem Moszkva érdekeit Varsóban?

Március 15-én Orbán végképp lelepleződhetett a lengyelek előtt. Miközben Kaczyński és Morawiecki Kijevbe utaztak, hogy Lengyelország és az EU nevében szolidaritásukat fejezzék ki Zelenszkij Ukrajnájának, Orbán kifejtette a „semleges” Magyarország álláspontját: soha nem szállítunk fegyvert Ukrajnába. Nem ment Ukrajnába, viszont hívei előtt ezt harsogta: "Ebben a háborúban mi semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk, ezért egyetlen magyar sem kerülhet az ukrán üllő és az orosz pöröly közé." Mi tudjuk, 48-as, 56-os, 89-es lengyelek és magyarok, hogy e háborúval, mellyel az ukránok a mi szabadságunkért harcolnak, függetlenséget és demokráciát nyerhetünk. Ezt mondta ki Donald Tusk az egységes ellenzék nagygyűlésén, amire Orbán így válaszolt: „Az ellenzék egy olyan Tuskkal kampányol, aki fekete macska, mindenkire csak bajt hoz, otthon a saját pártját, az Unióban pedig a Néppártot verte szét”. Ki lehet ezek után Orbán szövetségese Lengyelországban, Európában, a világban? Putyin és Lukasenka?

A levélváltás lengyelül a Rzeczpospolita lengyel napilapban jelenik meg.

Igazad van, a világ fordulóponthoz érkezett. Néhány nap alatt több történik, mint máskor egy évtized alatt. Putyin inváziójának köszönhetően a világban egyértelművé vált, hogy csak a zsarnokság és a szabadság, a diktatúra és a demokrácia, a Kelet és Nyugat között választhatunk, nincs középút. Putyinnak sikerült, ami eddig a demokratikus nyugati világ vezetőinek nem: egységet és szolidaritást teremtett Európán belül, sőt, Amerika és Európa között. A tetszhalott NATO feléledt, s Amerika világossá tette, hogy Európa számíthat a védelmére. És Orbán Viktoron kívül Európában mindenki tudja, hogy csak Amerika védhet meg Putyin nukleáris fenyegetésével szemben. Az Európai Bizottság gyorsabban és hatékonyabban döntött, mint bármikor eddig: közösen vásároltunk fegyvereket Ukrajnának és megteremtettük az ukrajnai menekültek kivételes státusát a befogadásra. Csak Orbán Viktor az, aki először tiltakozott, hogy országunkon keresztül fegyvereket szállítsanak, és a menekülteket szabadon be kelljen engedni, hogy azután megadja magát az európai nyomásnak. Az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben sorra születnek a szankciós csomagok, csak Orbán Viktor az, aki e szankciós csomagoknál mindig megkísérli az ellenállást. Az európai egységet és erőt mutatja, hogy ellenállását rendre legyőzik.

Az európai országok közül Németország fordult a legnagyobbat. A Putyint megértő német politikának vége. Németország lemondott az Északi Áramlat 2-ről és új utakat keres az orosz energiafüggéssel szemben, továbbá a Scholz-kormány döntött Németország fegyverkezéséről és Ukrajna fegyverekkel való megsegítéséről. Csak Orbán Viktor az, aki gyanúsnak és fenyegetőnek mondja a német fegyverkezést, és aki nem keres új megoldást az orosz energiafüggéssel szemben. Most, mi magyarok azt kérdezzük magunktól: támogatja-e az új, Scholz-féle Németország a Putyinéval összefonódó orbáni autokráciát, ahogy a Merkel-Németország tette? Vagy szakít vele, miként a liberális demokrata Európa és Amerika is? Vigyázó szemünket Berlinre vetjük, amelytől Magyarország tartósan függ. De vigyázó szemünk Brüsszelen, az egységes EU és NATO központján és Washingtonon is függ: nem feledkeznek-e meg rólunk az ukrajnai harcok közepette? Figyelnek-e arra, hogy a mi sorsunk április 3-án dől el?

Már a moszkvai agresszió előtt világos volt, hogy a zsákutcás Orbán-rendszer elvesztette a dinamikus erők, a fiatalok, a diplomások, a budapestiek és a nagyvárosiak, s végül a nyugati demokráciák támogatását. Ezek az erők a fejlett, versenyképes, erőszakmentes Pannóniát, a magyar Nyugatot képviselik a fejletlen, versenyképtelen és erőszakra hajló Hunniával, a magyar Kelettel, az orbáni nacionalista-populista rendszerrel szemben. Az orosz invázió idején Orbán Viktor magát a béke és biztonság, a nyugodt erő politikusaként próbálja bemutatni, azt az illúziót keltve a magyar társadalomban, hogy nekünk ebből ki lehet maradni. Emlékszem, kedves Bogdan, hogy Kádár János rendszere ugyanezt sugallta az 1980–81-es Szolidaritás, majd a szükségállapot idején: Ez nem a te ügyed, jobb ebből kimaradni! Bizony, komoly törést is okozott akkor a lengyel-magyar viszonyban. Akkor is tudtuk, amit ma is, hogy ha te nem is törődsz a háborúval, a háború törődik veled. A bombák a szomszédban robbannak, a menekültek százezrei, nők és gyerekek itt vannak a határainkon és a budapesti pályaudvarokon. Most kell embernek lenni! Mostani viselkedésünk dönti el, hogy a barbárság vagy a civilizáció világába tartozunk-e.

Aki ma kimarad az egységesülő, demokratikus és fejlett Európából és nyugati világból, aki nem fordul együtt a történelemfordító fordulattal, annak nincs jövője. Az ott ragad a periférián, Putyin Oroszországa mellett, a történelem halottai között. A mi feladatunk, a magyar nyugatosoké, hogy itt újra fordulat és reform legyen.

Lengyel László