Lengyel László: Örökös jegybankelnök – Surányi György hetvenéves

Ahogy 2001-től elfajult a magyar politika és rossz irányba fordult a gazdaság, ahogy feléltük a reformokkal szerzett előnyünket, úgy kezdte jobb- és baloldal félreszorítani őt. Így vált nemcsak a zsákutcás monetáris politikák, hanem az Orbán-, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok felelőtlen és dilettáns politikájának bírálójává, majd az Orbán-rendszer országvesztő történelmi hibáival és bűneivel szembeni kritika megfogalmazójává. 

Ahhoz az 1945-55-ös „nagy nemzedékhez” tartozik, amelyet méltán nevezhetünk az ész, az értelem nemzedékének. Két világháború, forradalmak és ellenforradalmak, népirtás után születtek/születtünk, bennük/bennünk a szülők és nagyszülők életre-halálra szóló megpróbáltatásaival. 1956 leverése elzárta a forradalom útját. A rendszer öröknek tűnt. Maradt a rendszerből és a világból való kihúzódás, a Hit, a szerzetesi lét, keveseknek, Asztrik barátunknak. Vagy a belehelyezkedés és elfogadás, mint a nagyon nagy többségnek. És végül a harmadik, a tanulás ésszel, az intézmények és szabályok értése értelemmel, a változtatás és a reformok vállalása rációval és felelősséggel.

1954. január 3-án a budapesti nyóckerbe születni: rosszkor, rossz helyre. Első a családból, aki saját erejéből kijárja az egyetemet, akiből értelmiségi, majd vezető értelmiségi lesz. Vajon megfutja-e ugyanazt a pályát, ha kikerül Izraelbe vagy Amerikába? Jobban jár-e, ha nem próbálja végig a kelet-európai, a magyar kalandot? Hihetetlen, de jó volt gyereknek és kamasznak lenni az ötvenes évek vége, s a hatvanas évek Budapestjén egy focizó, csavargó, felnőtt nélküli, baráti, szabad világban. A világ éppen nyílt és nem zárult. A gondolkodás, sőt a tettek tere tágult, nem szűkült. A Ráció gyermekei maguk előtt látták a másként élés, gondolkodás, beszéd, zenélés, viselkedés lehetőségét. A hatvanas évek szülték a beat- és a reformkorszakot, Liverpool, Prága, Párizs és igen, Budapest fölemelkedését a nagyvilág színvonalára. Tudom, nemcsak nekem, hanem neki is Magyarország az otthona, a belső tája, itt születik meg benne, hogy ezért az országért, nemzetért felelősséggel tartozik. A Ráció kora diktálta, hogy az egész világot akarjuk és tudjuk megismerni, megérteni, s ennek a világnak, ha csak egy vagy is a sok közül, a tanulás, a tudás felelősségével tartozol.

Áldott szerencsénk, hogy a magyar 68-as reform magával hozta az iskolarendszer változását, és az egyetemekre visszatért a tudomány szelleme.

 A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen már Riesz Miklós és Hagelmayer István lehetettek Surányi tanárai és mesterei. Az igazat tanították, nemcsak a valódit. A fiatal egyetemista előtt bontakozott ki az új magyar pénzügytudomány. Valahol a Dimitrov téri termekben dőlhetett el, hogy a pénzügyi szakmát művelni nem(csak) tanulás, nem(csak) munka, hanem élvezet. Kevesen mondhatják el magukról, és boldogok, akik elmondhatják, hogy egész életükben azt csinálták, amit akartak, szerettek és élveztek. Surányi György a pénzügyek óceánjában lett boldogan úszó kicsiny halból élvezettel úszó nagy hal, némileg az óceán ura.

Kényesség, óvatosság, ki tudja mi, de nem kívánt élni a rendszer kínálta előnyökkel, a KISZ-vezetőséggel, a párttagsággal. A szakmához fűződő lojalitás nem engedte, hogy politikai lojalitást vállaljon. Mindig mérsékelt volt. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni, de nem radikálisan, nem kihívón. Mindig kiegyensúlyozott. Tervezd meg az új épületet, mielőtt a régit lerombolnád! Gondold végig a következményeket! Valamennyi konfliktussal együtt lásd és mondd ki a megoldó konszenzust! A gazdaság olyan többszereplős játék, ahol az egyoldalú monológ, még ha helyes is, sikertelen. Csak a sokoldalú dialógus lehet a megoldás. Imád beszélgetni, vitatkozni, meggyőzni és meggyőzetni. De a közgazdasági világszakma- és reformhitében soha meg nem tántorodott.

Szerencsés pillanatban, a hetvenes évek végén került Hagelmayer hívására a Pénzügykutatási Intézetbe, s ezáltal Faluvégi, majd Hetényi pénzügyminisztériumba. Volt kiktől megtanulni a kutatás és az államigazgatási munka fontos elemeit. Volt egy fiatal reformközgazdász csapat. S jött a válság, Kelet-Európa tektonikus elmozdulása, a lengyel Szolidaritás, az elnyomó szükségállapot, a magyar államcsőd veszélye, az IMF-hez fordulás és a hanyatló Kádár-rendszer menekülése a nyitás és a reformok felé. A „nagy nemzedék” ekkor vált igazán naggyá. Mert voltak együtt gondolkodó és együttérző, igaz, együtt munkálkodó barátságok. Amikor Bokros és Surányi elválaszthatatlan szakmai ikrek voltak. Amikor az „ifjú tisztek” rendre összejöttek és hivatali szamizdatokat írtak. Amikor Hetényi István örökös pénzügyminiszter megmutatta, hogyan kell egyszerre gazdasági csúcsminisztériumot építeni a pénzügyminisztériumból, illetve intézményi és szabályozó reformokat bizottságokkal kidolgoztatni. Surányi közelebb állt a jozefinista és monetarista reform-irányzathoz, amely Antal László „vezérletével” mindent megtett, hogy a rendszert piaci szocialistává tegye, mint a magunkfajta radikális, „népbarát” institucionalistákhoz, akik megkíséreltük a gazdasági reformokat a politikai és társadalmi reformokkal is összekötni, de ezek a viták csak hasznunkra váltak. Surányi a Hetényi vezette bankbizottság titkáraként egy életre megtanulta, hogyan lehetséges a gazdasági válság és a politikai akarat harapófogójában, szabadon gondolkodva, lépésről lépésre, vállalható kompromisszumokkal eredményt elérni: a kétszintű bankrendszert és az önálló jegybank felállításának igényét.

Az 1989-es revolúció + reform = refolúció egyik reformhőse. A Németh-kormány tagjaként büszkén mondhatja, hogy reformjaik segítették a rendszerváltást. Itt tanulta meg azt a válságkezelő kelet-európai frontorvoslást, amikor az operációs csapat egymás iránti bizalommal, szűkös eszköz- és gyógyszerkészlettel sürgősen és határozottan operál. Olyan tudás ez, ami egy életre szól. Méltó elégtétele, hogy egészen fiatalon válhatott a Magyar Nemzeti Bank elnökévé, segíthette az Antall-kormányt a válságban. 1991-ben bizonyította, hogy nemcsak a magyar gazdasági reformokért, de a demokráciáért is felelősséget érez: aláírta a Demokratikus Chartát. Szerelmétől fosztotta meg Antall, amikor nem őt nevezte ki a független jegybank elnökének.

Igen, az MNB Surányi örök szerelme. Ha a válságoperációs tudás kiemel a többiek közül, az intézményépítés ennek az emelkedésnek a másik oszlopa. Az új alkotmányos intézmények – a Sólyom-féle Alkotmánybíróság, a Györgyi Kálmán vezette Legfőbb Ügyészség, Hagelmayer Állami Számvevőszéke, a Kosáry Domokos irányította MTA, a Hankiss Elemér vezette Magyar Televízió, a Gombár Csaba irányította Magyar Rádió – méltó társa a Surányi építette MNB. A szakmaiságnak és a hitelességnek nemcsak az intézményi hátterét sikerült egy adósságválság közepén megteremtenie, hanem a gazdaságot jelentősen befolyásoló jegybanki „világszellemet” is meghonosította. Ha volt „láthatatlan alkotmány”, elmondhatjuk, hogy volt „láthatatlan jegybankszellem” – ez ellen küzd a mai rendszer tűzzel-vassal.

Amikor 1995-ben, egy újabb válság közepén visszatért az MNB elnöki székébe: hazatért. Nemcsak tudta, mit akar és hogyan akarja véghez vinni, hanem pontosan bemérte Magyarország lehetőségeit és képességeit. A Bokros-féle válságoperáció társoperatőreként tudott, ha kellett, előre lépni, kockáztatni és vállalni, s Bokros mögött hátramaradni, másodiknak lenni. A heterodox csomagot vállalta az IMF-fel szemben, s bízott abban, hogy a csomag a társadalmat és a gazdaságot nem megtöri, hanem egy emberséges és fenntartható pályára vezeti. Igaza lett, a magyar rendszerváltás gazdasági aranykora következett.

Emberséges? Igen, Surányi György nagyon is érző humanista a társadalmi kínokkal és keservekkel szemben. 

Ha másokat, nem is keveseket, a hatalom, a pénz és a reformdiktatúra hármas kísértése el is csábít, ő mindig ellenállt e csábításoknak. A hatalom és a pénz nem érdeklik, ízlése és stílusa tiltakozik benne a hatalom és a pénz mohósága ellen. Irtózása az erőszaktól és az embertelenségtől elutasítja a reformdiktatúrát, mint minden más diktatúrát is. A meggyőzés és a párbeszéd embere, nem a parancsnoklásé és a kinyilatkoztatásé.

Ha komoly válságkezelő feladatot töltött be a rendszerváltozáskor, majd '95-96-ban a Bokros csomagnál, 1998-2000 között megmutatta, hogyan lehet együttműködő monetáris, fiskális és jövedelempolitikát csinálni Járaival és Chikánnal. Ekkor emelkedett az MNB az első kelet-európai jegybankként arra az európai, sőt, világszínvonalra, amely teljesítményével Surányit Magyarországon „örökös jegybankelnökké”, a világban a jegybankárok közösségének elismert és méltán becsült tagjává tette. Ebben az exkluzív világklubban elsőként és azóta utolsóként vehetett részt magyar, aki nemcsak nézője és hallgatója, de hozzászólalója is lehetett a világ ügyeihez.

Ahogy 2001-től elfajult a magyar politika és rossz irányba fordult a gazdaság, ahogy feléltük a reformokkal szerzett előnyünket, úgy kezdte jobb- és baloldal félreszorítani Surányit. Így vált nemcsak a zsákutcás monetáris politikák, hanem az Orbán-, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok felelőtlen és dilettáns politikájának bírálójává, majd az Orbán-rendszer országvesztő történelmi hibáival és bűneivel szembeni kritika megfogalmazójává. 

Elsőként fogalmazta meg, hová vezet a monetáris, fiskális, jövedelempolitikai túlfűtés, az erőltetett növekedés: az inflációs gazdaságba. Legfőbb érdeme: mindig megmondja, hogy mit lehetne, mit kellene tenni. Nem kapaszkodik a múltba, biztosan áll a jelenben, féli és érti a jövőt. Érezzük, hogy van jövője, s nekünk is lehet vele. Sugárzik belőle az értelem eleganciája. Mario Monti. Ha engednék, akár holnap operálna, s közben mondaná, mit miért csinál. Mario Draghi. Mert megtanulta, hogyan mesélje el mindenki számára érthetően és világosan, kristálytiszta logikával, honnan jutottunk ide, hová tartunk, miért és hogyan kellene másfelé mennünk. Európai magyar, pannón nyelven beszél a gyűlöletes és hazug hun-magyar nyelvtengerben. „Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. / Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen / néz téged, mert örül, hogy lát ma itt / fehérek közt egy európait.” Örökös jegybankelnök.

Levél Surányi György 70. születésnapjára

Milyen csodálatos a mi világunk! Kattintás a laptopon és egy szempillantás alatt elővarázsolja nekem azt a levelet, amelyet tíz évvel korábban, valamikor a 2013. év végén Surányi György barátom 60. születésnapjára írtam.

Most a hetvenedik életév küszöbén vagy. Hihetetlen, pedig valóság! Ez a világ most nem az a világ, mint 10 éve. Egy ilyen helyzetben akaratlanul felelevenednek bennünk a fiatalon megtanult klasszikusok, mint Horatius, aki a felfedezés döbbenetével írja barátjának „Eheu fugaces, Postume, Postume, labuntur anni... – Jaj, futva futnak, Postumus, éveink.”* Mintha autónk GPS-e hirtelen a „futva futnak” helyett azt ismételgetné az úton: újratervezés, újratervezés! Igen, igaz! De mi az irány?

Kedves Surányi György professzor úr, családapa, jóbarát! Kedves Gyuri, szellem és tudomány embere, Isten éltessen! Köszönöm, hogy évtizedek óta részem lehet igazságkeresésednek, ismerhetem a köz érdekében végzett munkádat, tiszta szándékaidat, derűdet, egyensúlyt kereső és teremtő ajándékaidat. Jó ezeket egy beszélgetésben, találkozásban megtapasztalni, megélni. Még sokáig örülhessünk ennek!

Előtted járok már egy ideje a hetvenesek útján. Hívlak, hogy erősítsd, mélyítsd Te is velem együtt a „nyugtalan szív” vágyát, amely a továbbiakban is „új eget és új földet vár, ahol igazság lakozik”.

Várszegi Asztrik
Pannonhalma, 2023. december 29.

*Horatius: Ad Postumum – Postumushoz (Énekek II, XIV/1–2. Ford. András László)