Korunkba zárva

2000-Pénzügykutató,
Budapest, 1994. 243 p.

Nem tudom, egy írónak irgalmas szívűnek kell-e lennie. Én inkább azt hiszem, hogy - főleg ha emberekről írunk ? igazat kell írni róluk, ámbár ez néha kellemetlen, sőt sokszor nehezen elviselhető azok számára akikről szól. De hát úgy írni, hogy az ember közben állandóan sajnálkozzék valakin, az alighanem hamissá, hazuggá tenné az egész írást. Egyénként azt hiszem, az igazságban is lehet nagy-nagy szánalom, erős együttérzés, együttgondolkodás azzal, akiről és amiről az írás szól. Én nem érzem, hogy valamiféle düh vezetné a tollamat. Ha most visszatekintek azokra a politikusportrékra, amelyeket megírtam, nyugodtan mondhatom, egyikükre sem voltam haragos, és én nagyon reméltem, hogy azokat a sorokat olvasva ők sem gondolnak majd haraggal rám, hanem ellenkezőleg: kicsit tűnődve, kicsit tépelődve, azon gondolkoznak, vajon mit és hol rontottak el, s talán azon is eltöprengenek, ilyen-e valóban a személyiségük, amilyennek én látom.