Előadás

magyar

Lengyel László: a kormány úgy gondolja, hogy az ellenfelekkel szemben bármi megengedett

„Kijött most néhány név, de, hogy kit és hogyan, milyen hálón keresztül figyeltek meg – arról nem is beszélve, hogy milyen jogon – azt nem lehet tudni” – mondta a Klikk TV vendégeként a közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki szerint csak azt tudjuk, hogy három csoportot figyeltek meg.

Lengyel László szerint a megfigyelt csoportok közé tartoznak az oknyomozó újságírók, a politikai ellenfelek és a civil jogi ügyvédek, akik olyanokat védtek, akik a kormány szemszögéből nézve veszélyesek. Tovább»​​​​​​​

Sajtótájékoztató - A MAGYAR GAZDASÁG HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI 2020-2021-ben

Elhúzódó járvány, lassú kilábalás

ÖSSZEFOGLALÁS

Több mint egy éve tombol világszerte a Covid-19 okozta járvány, és még nem látszik a vége.
2020-ban a pandémia előidézte keresleti és kínálati sokkok a második világháború óta nem tapasztalt visszaesést okoztak, különösen a fejlett országokban. A járvány hatására megszakadtak a nemzetközi termelési láncok, 10 százalékkal zuhant az áruk és szolgáltatások globális kereskedelme. Tovább»​​​​​​​

Oldalak

Feliratkozás RSS - Előadás csatornájára