Lengyel László cikkek

Lengyel László: az egyéniségekből álló Fidesznek vége, maradtak a szolgák

Lengyel László, politológus, közgazdász a Klikktv-ben úgy fogalmazott: „Szájer Józsefet, aki az intelligenciája miatt volt a legveszélyesebb, egy másodperc alatt a pártja és személyesen Orbán Viktor a lehető legbrutálisabban kivégezte. A súlyos egyéniségekből álló Fidesznek vége! Tovább»​​​​​​​

Kentaurbeszéd – Lengyel László: Partraszállás


A megindult és 2021 tavaszától felgyorsuló partraszállási folyamat meghatározóbb lesz számunkra, magyaroknak, kelet-európaiaknak, mint vezetőink bármiféle mesterkedése, de amíg ideérnek, sok szenvedés, kín vár ránk. Tovább»​​​​​​​

„Igenis: kell a bátor lobbanás”

Elgondolkozató publicisztikát olvastunk a Népszava Kentaurbeszéd című jegyzetrovatában. Szerzője Lengyel László, címe Valaminek mégis mintha jöttünk volna. Tovább»​​​​​​​

Kentaurbeszéd – Lengyel László: Valaminek mégis mintha jöttünk volna


És amit el se hinnél, / (Persze én se hiszek), / Valaminek / Mégis, mintha jöttünk volna, / Csak éppen seregünk nincs nekünk sem, / Csak éppen hogy elfanyarodtunk / S megártott a kevés / Kevélykedés.” – írja a szomorú és seregtelen Ady Endre. Tovább»​​​​​​​

Oldalak