Kiegyezés a főmumussal

– Matolcsy György éveken át volt a Pénzügykutató munkatársa. Mióta nincsenek beszélő viszonyban?

– Ebben a kormányzati ciklusban már nem igazán találkozott senkivel a társaságtól. Talán egyszer, mintha ebédelt volna valakivel. Jó pár éve, a Pénzügykutató egyik születésnapi konferenciáján láttam utoljára. Többen nagyon keményen bírálták akkor az előadását, a nézeteit. Látszott, hogy ezen megsértődött.

– Mikor váltak el ilyen mértékben egymástól a szakmai gondolataik? Lehetett látni a különbséget a pénzügykutatós időszakban is?

– Fokozatos volt az elszakadás. A szemlélete mindig is erősen különbözött a többiekétől. A nyolcvanas években nálunk dolgozott Surányi György, Bokros Lajos, Antal László is. Aztán a rendszerváltás után ő kormányzati pozíciót vállalt az Antall-kormányban, mi pedig folyamatosan bíráltuk annak a tevékenységét. Ettől függetlenül még visszajöhetett volna hozzánk, de valószínűleg ez a lehetőség fel sem merült benne. Megalapította a saját intézetét, saját emberekkel. Ezt követően, már a kilencvenes évek első felében látni lehetett, hogy kezd elszakadni a közgazdasági gondolkodás főbb irányzataitól. Aztán egyre távolabb került ezektől. Most már nyíltan is hangoztatja, hogy nem szereti követni a közgazdasági tankönyveket, az ortodox módszereket. Azt gondolom, nincs is meg hozzá a megfelelő szaktudása.

– Azért csak együtt dolgoztak.

– Mielőtt 1986-ban átkerült hozzánk a Pénzügyminisztériumból, Csillag István munkatársa volt, és főleg vállalatszervezési és -irányítási kérdésekkel foglalkozott. Később a privatizáció lett a területe. Soha nem foglalkozott monetáris politikával vagy bankügyekkel. Sőt, még pénzügyekkel sem. Nincs bizonyított szakértelme a területen. Nem vagyok abban biztos, hogy át tudja látni azokat az unortodoxnak mondott, a nemzetközi gyakorlatban nem konvencionális eszközként emlegetett módszereket, amelyeket szerinte alkalmazni kellene. Matolcsy György legnagyobb veszélye, hogy felkészületlen.

– Eddig sem az volt a gyakorlat, hogy a monetáris politika kutatóit nevezik ki jegybankelnöknek.

– A többségüknek azért volt legalább köze a pénzügyekhez, volt múltjuk a szakmában. Surányi György szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Járai Zsigmond pénzügyminiszter volt és vezetett bankot, Simor Andrásnak nagyon komoly volt a bankári múltja.

– De az elnök nem egyedül dönt a monetáris politikáról, ő csak egyetlen szavazat.

– A monetáris tanácsnak jelenleg hét olyan tagja van, akiket a Fidesz vagy maga Orbán Viktor nevezett ki, a függetlenségük így nem biztosított. Négyüknek – köztük a jegybankelnöknek és az alelnöknek – erősen megkérdőjelezhető a szakmai hozzáértése is. Nagyon nagy kérdés, mitől lesz hiteles a monetáris tanács és a jegybank.

– Csakhogy mégis a monetáris tanács azon tagjainak lett igaza, akiket most bírál. Úgy látszik, volt tér a kamatcsökkentésekre.

 

– Én úgy mondanám, szerencséjük volt. Amikor a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának Fidesz által delegált tagjai a jegybanki stáb véleményével ellentétes álláspontra helyezkedve belekezdtek a kamatcsökkentési ciklusba, még nem tudhatták, hogy ilyen pénzbőség alakul ki a világban. Akkor, 2012 augusztusában még csak rebesgették, hogy az amerikai és az európai jegybank is gondolkodik a gazdaságot élénkítő, a pénzmennyiséget növelő újabb lépéseken. Az euróövezeti válság rendeződésére utaló jelekkel együtt ezek a később bevezetett intézkedések valóban kedvezően hatottak a befektetői hangulatra, és a kockázatosabb, de magasabb hozammal kecsegtető magyar pénzügyi eszközökbe is áramlott a pénz. Ám mindezt nem lehetett előre látni, ahogyan a magyar gazdaság fundamentumai sem támasztották alá a döntést. A kockázatot mutatja egyébként, hogy most, a ciprusi nehézségek után máris megkérdőjeleződik, lehet-e folytatni a magyar kamatmérséklést, és nem vonnak-e ki veszélyes mértékben pénzt a befektetők.

– Nem lehet, hogy csak nem értették meg a tankönyveken kívüli, unortodox gondolkodásmód logikáját?

– A kamatcsökkentésnél nincs ortodoxabb jegybanki lépés. Annyit állítok csupán, hogy a lépésre egy-két hónappal előbb került sor, mint ahogy az indokolható lett volna.

– Ám Simor András és két alelnöke mindvégig a kamatcsökkentések ellen szavazott. Akkor is, amikor már látszottak a pénzbőségre utaló jelek.

– Nem látok senkinek a fejébe. Azt gondolom azonban, a jegybanki stáb is elindította volna a kamatcsökkentési ciklust, de később.

– Úgy tűnik, mintha megszűnt volna a vélemények cseréje a jegybankban, és azon kívül is a közgazdaságtan egyes ágait képviselő két csapat között.

– A másik oldalon nincs csapat. Ott szinte nincsenek közgazdászok. A jobboldalinak vagy konzervatívnak nevezett közgazdászok közül ma már nem látok egyet sem Matolcsy György környékén. A jegybankelnök vazallusokat vitt magával a jegybankba, olyan embereket, akik hajlandóak végrehajtani a döntéseit.

– De ha nincs párbeszéd, ha nem tudják, milyen lépések jöhetnek, hogyan lehetnek képesek prognózist adni a magyar gazdaság jövőjéről?

– Azt azért tudjuk, milyen tanulmányok készültek korábban a nemzetgazdasági tárcánál. Kiszivárognak bizonyos elképzelések a sajtónak is, hiszen tesztelni kell a piaci hatásukat. Ezek alapján meg lehet becsülni, milyen lépések várhatóak. Orbán Viktor is megüzente már, hogy élénkítést akar. Miután az irányítás egyszemélyes, borítékolni lehet, hogy a jegybankban is mindent meg fognak tenni azért, hogy a kormányfő óhaját teljesítsék. Azt gondoljuk, hogy el fognak menni, ameddig mehetnek, vagyis addig a pontig, amíg nem veszélyeztetik vészesen a forint stabilitását.

– Hol van ez a pont? Meddig mehet el a kormány a gyengítésben?

– Nyilvánvalóan létezik egy olyan árfolyamszint, ami már a kormányt is zavarja – például mert úgy magasabb lesz az államadósság, és többet kell törleszteni is a külföldi hitelezőknek. Korábban a 300 forintos euróárfolyamnál már idegesnek tűnt a kabinet, ám ma már az e feletti szinttel is megbékélni látszik. Amennyiben olyan intézkedésekkel sikerül lassan gyengíteni a forintot, amelyek nem idéznek elő pánikot, amelyek következtében nem menekül a tőke, akkor ez a pont egész magas árfolyamszintig is eltolható. Az a kérdés, hogy a kormányzat vagy a jegybank jól méri-e fel intézkedéseinek hatásait. Csak egy egyszerű példa: a kormány aligha gondolta, hogy az alkotmánymódosítás esetleg betesz még a forintnak is. A magyar fizetőeszköz gyengítésére játszani azért veszélyes, mert nem lehet pontosan tudni, mi az a lépés, ami elindít egy nagyobb mértékű forintkivonást, ami összeomláshoz vezethet.

– Van olyan intézkedés, amely a forint gyengítésén kívül eszköz lehet a jegybank kezében az élénkítéshez?

– Tervben van például, hogy a pénzintézeti szektoron át kedvezményes kamatozású refinanszírozást biztosítanak a vállalati szektor számára. Erre van példa Nagy-Britanniában, elvben akár működhetne Magyarországon is. De szkeptikus vagyok. Nálunk ugyanis a hitelkereslettel is problémák vannak. A vállalatoknak ma nincs megfelelő üzleti tervük arra, hogyan növekedhetnének. Elképzelhető, hogy olcsóbb hitelekkel lehet valamennyit élénkíteni, de ennek korlátját jelenti az üzleti kockázat, és a gazdasági környezet. Aligha lehet a jelenlegi gazdaságpolitikai feltételrendszer mellett, az üzleti bizalom teljes hiányában megoldani a hitelezési problémákat.

– Kivéve, ha az állami bankok jönnek, és adnak pénzt boldog-boldogtalannak.

 

– Valóban nem tudjuk, hogy a hitelbővítés során a kereskedelmi, vagy kizárólag az állami bankokra kívánnak-e támaszkodni. Előbbi esetben a hitelezési kockázatot a magántulajdonosok viselik, az állami bankok esetén viszont az adófizetők. Kérdés, megéri a gazdasági növekedést a köztulajdonban álló pénzintézetek vesztesége árán is serkenteni? Van elég tapasztalatunk arra, hogy milyen rossz bank az állam. Persze lehet azt mondani, hogy a bankrendszernek nem feladata a nyereség és a gazdaságos működés, és ezért kell magyarnak lennie, de ez nonszensz. Ez már nem tündérmese és álomvilág, hanem a tények figyelmen kívül hagyása. Ha elhagyjuk a profitot, nem működik a gazdaság.

– Fogadjuk el, hogy korlátai vannak a hitelezés élénkítésének és a forint gyengítésének is. De ha egyik se segít, mit lehet csinálni? Várjunk addig, amíg az uniónak nem megy jobban, hátha az kirángat minket is?

– Miközben Európa a válság újabb fejezeteit éli át, Magyarország kezd leszakadni: nagyobb a visszaesés itt, mint ott, és ha másutt növekedés is van, nálunk stagnálás. Ennek az az oka, hogy a befektetők nem bíznak a magyar gazdaságban, és a magyar kormányban sem. A kettő összefügg. Egy olyan országban várjuk a külföldi pénzintézetektől, hogy hozzanak forrásokat, ahol a kormány, ahelyett hogy ígéretének megfelelően csökkentené a hitelintézetek négy éve meglévő különadó-terheit, még egy tranzakciós illetékkel is megfejeli azt. Ha a különadókkal Magyarország elutálja a külföldi tőkét és a befektetéseket, akkor ne csodálkozzon azon, ha nincs növekedés.

– Nem meglepő, hogy borúsan látják a jövőt a Pénzügykutatónál. Igazság szerint nem volt olyan időszak, hogy ne az alagútból jelentettek volna a gazdaság helyzetéről.

– A kilencvenes évek közepétől az ezredfordulóig úgy tűnt, mintha látszana a fény az alagút végén. Az igaz, hogy előtte, a kilencvenes évek elején a gazdaság átalakulásával kapcsolatos válság miatt, utána, az ezredfordulót követően pedig a belső, majd a külső problémák nyomán nem lehettünk bizakodóak. Lehet azt mondani, hogy a szemüvegünkkel van a baj, de a tényszámok sokszor még rosszabbak lettek a prognózisainknál. Nem mi vagyunk pesszimisták, a helyzet borzalmas.

– Nem lehet, hogy jön egy fordulat a magyar gazdaságpolitikában? Hiszen Varga Mihály lett az új nemzetgazdasági miniszter, és ez jelenthet markáns fordulatot is.

– Az valóban bizakodásra ad okot, hogy a kormány megszabadulhat a Matolcsy-féle unortodoxiától a váltással. Ám az a baj, hogy a másik oldalon, a jegybankban megjelenik ugyanez. Nem tudjuk, Orbán Viktor, aki végül is minden kérdésben egy személyben dönt, melyik nézethez áll közelebb. Eddig úgy tűnt, a kormányfő nézetei közelebb állnak Matolcsy György elképzeléseihez, mint Varga Mihály gondolataihoz. Elképzelhető, hogy józan ésszel kezd gondolkodni, és jön egy gazdaságpolitikai fordulat.

– Hogyan lehet így prognózist készíteni? Több forgatókönyvvel számolnak?

– Többször próbálkoztunk ezzel az évek során, de a nehézségek miatt feladtuk. Most nagyon optimisták voltunk, és abból indultunk ki, hogy a Fidesz nem akarja csődbe vinni az országot. Azt várjuk, hogy ugyan a jegybank és a kormány megpróbálja unortodox eszközökkel élénkíteni a gazdaságot, de csak addig a pontig, amíg a forint stabilitását nem veszélyezteti. Azt gondoltuk, Matolcsy György be fogja látni, hogy Magyarország nem Japán, és miután itt nincs defláció, nem lehet egy az egyben másolni az ottani intézkedéseket. Azzal számolunk, hogy végül a jegybank józan monetáris politikát folytat majd. Mi mást tehetnénk? Csődöt nem lehet prognosztizálni, annak nincs értelme.