Lengyel Lászl Publikációk

Egy ország elveszejtése

Kisiklott forradalom címmel a napokban több mint 400 oldalas tanulmánykötet jelent meg, amely az Orbán-kormány első két évének teljesítményét értékelte. A József Attila Alapítvány gondozásában kiadott könyv bemutatóján Lengyel László reflektált a Kisikott forradalomra. Hozzászólásának élőbeszédből átírt, rövidített változatát közöljük.

NOL, 2012. június 10. Tovább»​​​​​​​

Orbán beszorult a várba élelem nélkül

A Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója az Orbán-kormány első két évéről

Orbán rossz pillanatban próbálkozott a harcias fellépéssel, és kormánya akkor megbukott, amikor erre a konfrontatív útra lépett - állítja Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója a Fidesz-kabinet első két évéről. Szerinte a magyar kormányfőt mindinkább úgy látják külföldön, mint aki a saját problémáját képtelen megoldani, és még az európai válságkezelés útjában is áll. Lengyel László interjúban von félidei mérleget. Tovább»​​​​​​​

Szocialisták

Kentaurbeszéd

Se velük, se nélkülük. A mai szocialista ellenzékkel nem lehet győzni 2014-ben. Egy megreformált kormányképes szociáldemokrácia nélkül semmilyen ellenzék nem győzhet 2014-ben.

NOL, 2012. április 2. Tovább»​​​​​​​

Szocialisták

Se velük, se nélkülük. A mai szocialista ellenzékkel nem lehet győzni 2014-ben. Egy megreformált kormányképes szociáldemokrácia nélkül semmilyen ellenzék nem győzhet 2014-ben. Ha a 2010-es, megsemmisítő választási vereséghez mérjük, nagy tett, hogy megmaradtak az ellenzék legnagyobb erejének. Ha azt vesszük, hogy a ciklus felénél tartunk, és még mindig szavazói gettóban vannak, se saját képük újraformálásában, se az elmúlt évtized értékelésében, se társadalmi kapcsolatokban nem jutottak előre, ez rossz kilátásokkal biztat. Tovább»​​​​​​​

Oldalak