Lengyel Lászl Publikációk

Európa elvesztése

Kentaurbeszéd
Hogyan veszítette el a Nyugat Magyarországot és Magyarország a Nyugatot?

A 2010-es és a 2014-es parlamenti választásokon egy euroszkeptikus párt, a Fidesz szerzett kétharmados többséget, és egy Európa-ellenes párt, a Jobbik lett a harmadik erő. Az ellenzéki MSZP választóinak többsége ugyancsak euroszkeptikus. A Magyar Országgyűlésben alig néhány képviselő tekinthető a Nyugat, Európa, ezen belül az Európai Unió őszinte hívének.

NOL-Hétvége, 2014. május 9. Tovább»​​​​​​​

Nemzeti miniszterelnök

És akkor lassan, maga előtt tapogatva, feleségébe kapaszkodva lebotorkált a lépcsőn. Se többet, se kevesebbet, harminckét évet uralkodott. Minden reggel pontosan bejött. Egész nap dolgozott. Kezdetben akasztatott. Később tiltott, tűrt és támogatott. Utálták. Szerették. Felépítette az országot. Lerombolta az országot. „A belülről megőrölt, / a magát csalva másokat csaló, / a látszattal terrorizáló / hang nélkül összeomolt.”

Vasárnapi Hírek, 2014. március 30. Tovább»​​​​​​​

Lesz még demokrácia Magyarországon

Beszélgetés Lengyel Lászlóval, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatójával

Van egy szókimondó ember, aki nem olyan, hogy délibábos rónáról beszéljen, amikor a pusztán vihar van, de farkast sem kiált, amikor nincsen. Szóval igazat mond és kíméletlen pontossággal fogalmaz. A mai Magyarországon a helyzet enyhén szólva sem rózsás, de Lengyel László azt mondja: van még remény.

Vidék Magazin, 2014. március Tovább»​​​​​​​

Caesar pártja

KENTAURBESZÉD

Bíró Gáspár emlékének ajánlom
Óhatatlanul feltesszük magunknak a kérdést: honnan származik a 2010 utáni pretoriánus rendszer? Vajon az 1998–2002-es első Orbán-kormányban gyökerezik, vagy inkább abban a pártszerkezetben, amelyet Orbán a Fideszből a 2002–2010-es ellenzéki korszakban teremtett? Hajlok arra, hogy az utóbbiról van szó. Az első Orbán-kormány már mutat ugyan jeleket a vezérközpontú, konfliktusos politikára, de az állami rendszer megőrizte az alkotmányos súlyokat és ellensúlyokat. Tovább»​​​​​​​

Oldalak