Lengyel László

Orbán beszorult a várba élelem nélkül

A Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója az Orbán-kormány első két évéről

Orbán rossz pillanatban próbálkozott a harcias fellépéssel, és kormánya akkor megbukott, amikor erre a konfrontatív útra lépett - állítja Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója a Fidesz-kabinet első két évéről. Szerinte a magyar kormányfőt mindinkább úgy látják külföldön, mint aki a saját problémáját képtelen megoldani, és még az európai válságkezelés útjában is áll. Lengyel László interjúban von félidei mérleget. Tovább»​​​​​​​

Brutális üzenetet küldtek Orbánék a választóknak

A Széll Kálmán terv válaszút elé állította őket. Nyolc hónapos halogatás után, februárban rákényszerültek, hogy előállítsanak valamiféle megszorító csomagot. Ez önmagában is hiteltelen, mert mélyen hallgattak róla, vagy az ellenkezőjét mondták. De a hitelességet az roncsolja igazán, hogy még a megszorító csomagnak sem tudnak karaktert, fazont adni. Sem eldönteni, sem kimondani nem merték, mihez akarnak kezdeni. Nem tudjuk, hogyan akarnak eljutni a fenntartható növekedési pályára. Mi a ?nemzeti együttműködés rendszerének? Tovább»​​​​​​​

Az EU-csúcson történtek után nehezebb lesz az IMF-fel való tárgyalás

Ebből a helyzetből nem lehet jól kijönni, és Orbán Viktor rá fog kényszerülni, hogy egy parlamenti szavazáson elfogadja az uniós államháztartási hiányt módosító javaslatot ? mondta Lengyel László. A közgazdász szerint ha félreértették a magyar álláspontot legalább olyan rossz, mintha valóban nemet mondtunk volna az uniós tervre.

ATV, Egyenes Beszéd 2012. december 12. Tovább»​​​​​​​

Oldalak

Feliratkozás RSS - Lengyel László csatornájára