Várhyegi Éva publikációk

Várhegyi Éva: IMF-ügy: beláthatatlan hatások lehetnek a Pénzügykutató szerint

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Európai Unió és a magyar kormány közötti tárgyalások megszakadásának negatív következménye már látható, elég hamar reagáltak rá a pénzpiacok, a közép- és hosszú távú hatás pedig a folytatástól függ - mondta Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. kutatója hétfőn az MTI-nek.

 

HVG 2010. július 19.

Bankadó van másutt is, de jó lesz ez nekünk? - HVG

A Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa, Várhegyi Éva ? a hirado.hu tudósítása szerint ? egyenesen képtelen gondolatnak nevezte a bankok különadójának ilyen mértékű megemelését. (A banki különadót 2006-ban vezették be, s azóta legfeljebb évi 30-35 milliárd forinthoz jutott ebből a költségvetés.)

Várhegyi Éva: Válságkönyv dokufikciókkal. Almási Miklós könyvéről

Jókora bátorság és önbizalom kell ahhoz, hogy valaki egy súlyos világválság kellős közepén ?válságkönyvet" írjon, ráadásul a hétköznap emberének, vagyis azzal a felelősséggel, hogy az olvasó úgyis ?bevesz" mindent, ami nem mond ellent a személyes tapasztalatainak. Almási Miklós jó másfél évtizede írja esszéit az ?újkapitalizmus" anomáliáiról (kiváltképp a pénzvilág és a reálgazdaság elszakadásának problémáiról), gondolom, innen fakad önbizalma és elhivatottsága arra, hogy a nagyközönségnek elmagyarázza, mi fán terem ez a mai válság.

KÜLGAZDASÁG - Körkérdés a válságról és az állami beavatkozásról

A világméretű pénzügyi és gazdasági válság következményeinek korlátozása szinte minden gazdaságban olyan állami beavatkozási akciókat tett szükségessé, amilyeneket korábban egyáltalán nem, vagy sokkal kisebb mértékben alkalmaztak (bankok, pénzintézetek és termelővállalatok államosítása, illetve állami részvétel a finanszírozásukban; adott cégek, foglalkoztatotti csoportok és fogyasztói rétegek érdekeit védő költséges állami mentőprogramok elindítása stb.). E mellett olyan törekvések, amelyek egyes közfeladatok magánosítására irányultak (pl. Tovább»​​​​​​​

Oldalak