Cikk

Az emberi lényünkben rejtőző, genetikailag fajfenntartásra programozott állat eleve önzővé tesz bennünket: aki kapja, marja, a koncon legfeljebb rokonainkkal osztozunk. Most, a gazdasági válság okozta létbizonytalanság miatt a szocializálódásunk során magunkba szívott szolidaritás is kezd leperegni rólunk, előtérbe kerülnek önző ösztöneink.

Magyar Narancs XXI.évf. 24.szám

2009. június 11.

Egy kiváló matematikus-közgazdász barátom sopánkodott a minap, hogy a bankok a hitelkártyájukkal kamatmentes kölcsönt akár 40 n apig is adnak - majd, ha nem fizetünk, akkor éves alapon 45 százalékos kamatot vernek ránk. Nem arcátlan újraelosztás ez a hülyétől az okoshoz? - szólt kérdés formájában a keserű konklúzió. Hát persze, válaszoltam, nyilván a lusta és/vagy tudatlan ügyfél esik bele a csapdába, az ő nemtörődömsége vagy félreértése, egyszóval "hülyesége" teszi lehetővé azt, hogy az értő, odafigyelő, vagyis "okos" ügyfelek élvezzék az ingyenkölcsön hasznát.

Úgy látszik, túl sok katasztrófafilmet néztünk már életünkben, és ezért tudjuk ilyen egykedvűen szemlélni az országunkat fenyegető krízist. Pedig többségünk életében, mondjuk az utóbbi hatvan évben, kevésszer használták velünk kapcsolatban az államcsőd formulát. Az 1946-os forintstabilizációt követően kétszer volt vészesen közel országunjk ilyesmihez: 1982-ben, éppen mielőtt beléptünk az IMF-be, és 1994/95 fordulóján, a Bokros-csomag közvetlen kiváltó okaként.